Ady előszava a "forradalmár Petőfihez"

Petőfi hatástörténeti vizsgálatának, a Nyugat Petőfi-képének fontos dokumentuma ez a publicisztika, mely megjelenését követően hatalmas vihart kavart az akkori irodalmi életben.
Az „elöljáró írás” nem más, mint hadüzenet azoknak a feudális jellegű társadalmi csoportoknak, amelyek a költő mögé bújva, nevében hirdetnek nacionalista eszméket, és életben tartják a társadalmi változásokat gátló 48-as hagyományokat. A forradalmár Petőfi – Ady értelmezésében – internacionalista volt, baloldali próféta, aki ha túléli a háborút, „bizonyosan Párizsban kerül, (…) talán a Commune alatt éri a halál”. Nagy bátorságra vallott Ady részéről Petőfi kapcsán többször is említeni a „szocialista”, „szociális forradalom” kifejezéseket, lebontani róla a nacionalista mázat, és kihagyni a válogatásból a költő „gyermekesen nacionalista verseit”. Lényegében átfordítja Petőfi 1849 óta megszilárdult, a hagyományok folytatására, fenntartására kialakított értelmezését, és aktualizálja a forradalmár céljait: „Petőfi nem azoké, akik belőle 1849 óta élnek, de a mienk, mindazoké, akik Magyarországon a változás, a megújulás, a forradalom áhítozói és harcosai vagyunk”.
Nyilvánvaló, hogy „a visszafejlődött, koraöreg s még ma is buta mágnások, papok, csak kicsit elváltozott táblabírák s rosszindulatú jövevények” a Petőfi-kultusz ápolásában élen járó Petőfi társaságot (is) jelentik, mely túl azon, hogy vezetésében, mecénási körében és (közönségében) valóban a régi társadalmi rend (feudális arisztokrácia, klerikális elit, úri középosztály) fenntartásában érdekelt rétegeket mondhatta magáénak, egyszersmind az irodalom megújításának is kerékkötője volt. Mint szervezet, nem fogadta soraiba a haladó szellemű, modernizálódó irodalom képviselőit, akik elsősorban a Nyugat körül csoportosultak, és akik néhány évvel később létrehozták (egyébként az új, polgári arisztokrácia támogatásával) a kifejezetten ellenszervezetként életre hívott Vörösmarty társaságot.
A kötet és az esszé keletkezéséről a megjelenés után kirobbant vitákra, támadásokra adott válaszában, a Nyugat (1910. 11. szám) hasábjain ír: „Egy budapesti könyvkiadó cég fölszólított, hogy válogassam össze egy könyvben azokat a Petőfi-verseket, melyek legvilágosabban adnak képet Petőfiről, a nagy nemzeti és társadalmi átalakulás fanatikus munkálójáról, Ferdinánd császár, Kossuth Lajos és Táncsics Mihály kortársáról. (…) Párizsban válogattam össze s jelöltem meg a verseket s ott írtam eléjük néhány sort, mely nem akart más lenni, mint egy mutató ujj: nézzetek, lássatok.” A kritikai kiadás idézi Kende Ferenc visszaemlékezését, aki akkoriban a Deutsch és Társa kiadónál dolgozott. Kende szerint Ady többször is felvett előleget a kötet elkészítéséért, amellyel Kemény Miksa bízta meg, és többször hónapokra eltűnt Párizsban. A megjelenés után az Újság c. lap Keményt támadta meg, aki a nyomdában még visszatartott példányokat bezúzatta.
A kritikai kiadás értelmezése szerint Adynak egy másik, a vitához kapcsolódó írása, mely Petőfi nem alkuszik címmel jelent meg 1910-ben a Renassaince c. folyóiratban, inkább tükrözi a tervezett előszó eredeti szándékait, és felhasználja Ferenczi Zoltán Petőfi életrajzát, melyet a felkérés elfogadása után Ady elkért Keménytől.
A Nyugatban közölt Ady-cikk viszont tovább erősíti az aktuálpolitikai üzenetet, egyenesen maga képére, a magányos forradalmáréra alakítja Petőfi képét. Ugyanakkor sajnálattal veszi tudomásul, hogy visszhangja alapján ez a könyv nem Petőfié, hanem Adyé lett. „Mindegy: a forradalmár Petőfi él s ő mégis el fog bánni az ő meghamisítóival s ez a fontos” – fejezi be cikkét a Nyugatban.
Az esszé terjedelme hét, sűrűn teleírt oldal, hozzá tartozik a borító, rajta ugyancsak Ady autográf, ceruzás sorai: „A forradalmár Petőfi. (Petőfi Sándor válogatott, forradalmi költeményei) Összeválogatta s elöljáró írással ellátta: Ady Endre” Hozzá: egy borító oldal gépírással: Ady Endre: A forradalmár Petőfi. Alatta kézírással: Áldozás piros kedvvel. A szöveg néhány, de az értelmezést nem megváltoztató szóban tér el a kötetben megjelent változattól, Ady saját kezű javításai mind helyet kaptak a publikált verzióban. A kézirat végén azonban az alábbi szöveg olvasható: „Páris, 1910 március hónap első napján) Ady Endre”
A kritikai kiadás (Ady Endre összes prózai művei 10. kötet. Szerk: Láng József, Vezér Erzsébet. Bp, 1973.) kizárólag a megjelent változatot értelmezi, nem tud kéziratos forrásról.

A korai Radnóti és a korai Pán

A manapság az 1945-ben alapított és a kultúrpolitika által három évvel később szétzavart művészeti csoport, az Európai Iskola alapítójaként ismert Pán Imre a címzettje az egyetemista Radnóti Miklós levelének, melyhez a fiatal költő egy „balladát” is csatolt.
Az írás, mely később egy hosszabb lélegzetű novella első része lett, a maga idejében nem, csak a közelmúltban, a Radnóti prózai műveit egybegyűjtő kötetben (R. M. prózai írásai. Szerkesztette: Ferencz Győző. 2007. Osiris) jelent meg. A közlés alapját nem ez, a szerző által tintával javított, Mulatság címet viselő változat jelentette, hanem a hagyatékban fellelt, feltehetően Baróti Dezső által datált példány. Ezt ugyanis Pán Imre fia, Mezei Gábor belsőépítész, műgyűjtő őrizte meg, a hozzá tartozó levéllel együtt.
A kötetben Akik alatt elfújt a szél címmel jelent meg a teljes szöveg, melyhez Ferencz Győző megjegyzi: 1931. október 12-én Szalai Imrének írt levelében Radnóti említést tesz Mulatság című írásáról, november 10-én pedig Gyarmati Fanninak írja, több részből álló novellájának az Akik alatt elfújt a szél címet adja.
Érdekes azonban, hogy a most előkerült, Pánhoz címzett levél ugyanezen a napon íródott, és ugyan utal benne Radnóti a novella további részeire, az eredeti címen viszont nem változtat. Ahogyan a kötet is megjegyzi, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma által tervezett kiadás nem jött létre, és ma már hozzátehetjük: a mindössze három számot megért, vékony füzet-formátumú Index („az új kultúrtörekvések lapja”) sem hozta le a művet. (Ugyan Radnóti kéri, hogy amennyiben Pán nem publikálja az írást, küldje vissza szegedi címére, ám ez sem történt meg.)
Az eredetileg Mezei néven született Pán Imrét (1904-1972) már egészen fiatalon magával ragadta az avantgárd, Kassák Lajos körében működött, lapot szerkesztett, baráti köréhez tartozott Scheiber Hugó és Kádár Béla. Felesége Hauswirth Magda illusztrátor, karikaturista volt. Könyvüzletet nyitott az Andrássy úton, mely 1945-től Művészbolt néven működött. A grafikai kiállításoknak is helyet adó, régi metszeteket árusító üzlet működtetésében, miként a francia szürrealizmus és a korai avantgárd konstruktív törekvéseit egyesítő, progresszív szellemű Európai Iskola alapításában is társra talált bátyjában, Mezei Árpádban, hozzájuk csatlakozott Gegesi Kiss Pál orvos, műgyűjtő, Kállai Ernő művészeti író, Kassák, Hamvas Béla, Szentkuthy Miklós és mások. Kiállításaikon „az új magyar festészet” jegyében azok az alkotók vettek részt (Bálint Endre, Korniss Dezső, Anna Margit, Vajda Júlia, Szántó Piroska, Rozsda Endre, Forgács-Hann Erzsébet, Bokros Birman Dezső, Lossonczy Tamás stb.), akik elődjüknek Vajda Lajost és Ámos Imrét tekintették. Elveiket a Művészbolt kiadásában megjelent füzetekben publikálták, katalógusaikat ugyancsak Pán és Mezei adta ki.
Az „alulról” szerveződő és 1948-ban „felülről” megszüntetett Európai Iskola tagjai a nyilvánosságtól távol folytatták a munkájukat, Pán maga is könyvesbolti eladóként dolgozott, majd 1957-ben Bálint Endrével együtt Párizsba költözött. A festővel hamar szétváltak útjaik, Bálint visszatért, Pán pedig 1972-ben bekövetkezett haláláig Franciaországban élt, kiállításokat rendezett (például Anna Margitnak is), tanulmányokat írt.
A levél szövege:

Mélyen tisztelt Szerkesztő Uram,
Mellékelten küldök az Index számára egy balladát, remélem megfelel önnek.
Ugyan az írás január-februárban (1932) megjelenik majd három összefüggő folytatásával külön kötetben a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiadásában, Buday György illusztrációival. De ez az első rész is befejezett egész.
Magamról:
Magyar-francia szakos tanárjelölt vagyok az itteni Kolozsvár-Szegedi Tudományegyetemen. Írásaim a Pesti Napló, Népszava, Kortárs, Toll, Széphalom, Szegedi Szemle, Délmagyarország, Fiatal Magyarország stb. jelentek és jelennek meg.
Könyveim:
Jóság (antologia, Bpest 1929)
Pogány köszöntő (versek, Bpest, 1930, Kortárs kiadása)
Ujmódi pásztorok éneke (versek, Bpest, 1931. Fiatal Magyarország kiadása.)
Ezt az utolsó könyvemet a b. ügyészség rádiókörözéssel koboztatta el.
Nagyon kérem Szerkesztő Uram, hogyha írásom az Indexben nem használhatja, úgy küldje vissza nékem.
Válaszát mindenkép kérem és szeretettel üdvözlöm
Igaz híve
Radnóti Miklós
Szegen, 1931. XI. 10.

Címem: Szeged, Egyetem, Bölcsészeti kar, Szukováti tér

Schöpflin, a tudós lektor

„Nem konzervatív az, nem forradalmi, hanem – Schöpflin” – írta a Nyugat kritikusáról a Literatura folyóirat 1929-ben. A tárgyilagos, mondhatni „diplomatikus” kritika hazai megteremtője, Schöpflin Aladár két írásának kéziratát mutatjuk be: mindkettőt – némi változtatással, kiegészítéssel - 1933-ban közölte a Nyugat.
Az idén százéves folyóirat kapcsán talán kevesebb szó fog esni a Nyugat főmunkatársáról és legtermékenyebb kritikusáról, Schöpflin Aladárról (1872-1950). A lap alapításától megszűntéig közel nyolcszáz (!) hosszabb-rövidebb írását közölte, ennek tetemes része színi- és könyvkritika volt, a többi szépirodalmi mű vagy irodalomtörténeti esszé.
Teológiai és filozófiai tanulmányai után a Vasárnapi Újság szerkesztője, kritikai rovatának vezetője lett, a Franklin társulat lektora, majd Osvát felkérésére a Nyugat első évfolyamától kezdve a lap munkatársa. 1941-től a Magyar Csillagnál folytatta munkáját, Babits halála után a Baumgarten alapítvány kurátora lett.
Első írásai a Nyugatban Schöpflin érdeklődésének, kutatási területének sokszínűségét bizonyítják: bemutatkozó cikke, A város (1908/7.) szociológiai kérdéseket vet fel, melyek azután kritikáiban is rendszeresen felbukkannak (akárcsak a Huszadik Század című társadalomtudományi folyóiratban közölt esszéiben), a lap következő számaiban pedig irodalomtörténeti és verstani értekezéseket publikált. Első kritikájára a 12-13. számig kell várni, Bíró Lajos novelláskötetét elemzi. A szikár, német vagy angol publicisztika követőjének tartják, aki tartózkodik a blikkfangos szófordulatoktól, elemző, objektív, kritikáiban nem keres hibákat, ahogyan erényeket sem, és igyekszik az egyediből az általánosra vonatkozó következtetéseket levonni. Méltatói azonban a hideg hang mögött megtalálják a meleg szeretetet, annál is inkább, mert Schöpflin volt talán az egyetlen a Nyugat szerkesztői, vezéregyéniségei között, aki a leginkább elfogadó volt a konzervatív irodalom iránt. Számára az irodalom története nem fordulatokból és forradalmakból állt, hanem a folyamatot kereste – ahogyan A magyar irodalom a XX. században című könyvében nagyobb terjedelemben méltatja az előző század utolsó harmadának irodalmát. Adyról írt könyve 1934-ben jelent meg. Ebben az Ady-életrajz írókkal (Hatvany Lajos, Révész Béla) szemben nem a költő pletykákra alkalmas életét követte nyomon, nem anekdotázott, hanem a versek értelmezésén, elemzésén keresztül igyekezett bemutatni az általa mindig is messzemenően elismert és tisztelt Ady személyiségét.

Az itt közölt egyik kézirat Márai Sándornak A szegények iskolája című esszékötetét méltatja. A könyv 1933-ben jelent meg a Pantheonnál, és 1941-ben adta ki újra a Révai. Kritikájában Schöpflin felismeri, hogy „az író nem egészen azt mondja, amit gondol, sőt sokszor vigyázni kell, nem az ellenkezőjét mondja-e annak, amit gondol”. Nemcsak Márai „stílusművészetét”, hanem szociális érzékenységét, empátiáját is dicséri – láthatóan ebben érezte a legközelebb magához kritikusa a tárgyalt kötetet. Az írás a Nyugat 1933/12. számának „Kisebb bírálatok” rovatában jelent meg.
A következő szám adott helyet Kosztolányi Dezső Esti Kornéljáról írt bírálatának. (A kötetet a Genius adta ki ebben az évben.) „Megfékezett féktelenség”, így jellemzi Kosztolányi művészetét, aki az önmagában féken tartott szabadságot, fegyelmezetlenséget átadja hőségnek, nála eresztheti szabadon. A Szómúzeum gyűjteményében található kézirat lezárt mű, hiszen a szerző jól láthatóan befejezte és aláírta, ám két bekezdéssel mégis rövidebb, mint a Nyugatban megjelent változat. Érdekes, hogy abban a két bekezdésben tör elő Schöpflinnek az a bizonyos „meleg szeretete”, melyet el szokott rejteni a „hideg hang” mögött.

Kassák és El Liszickij: egy avantgárd kapcsolat

Egy különleges, a nemzetközi avantgárd történetéhez fűződő dokumentumot mutatunk be: El Liszickij, az orosz konstruktivizmus egyik legnagyobb hatású művésze kézírásával kiegészített, levélként feladott plakátja – a címzett Kassák Ma folyóiratának bécsi szerkesztősége.
El (Lazar Markovics) Liszickij (1890-1941) az orosz konstruktivizmus sokoldalú figurája, festő, építész, fotográfus, könyvművész és művészetfilozófus, híd az orosz és a nyugat-európai modernizmus között. Az avantgárd nemcsak művészeti, hanem társadalmi-ideológiai mozgalom volt, El Liszickij minden téren kivette a részét, tipográfiai újításai az egész könyvművészetet alapjaiban változtatták meg.
A németországi Darmstadtban 1909 és 1914 között építészetet tanult, 1915-től két éven át a rigai politechnikai főiskola hallgatója – kezdetektől az ábrázolás és a technika viszonyának lehetőségeit kereste. Marc Chagall ajánlására fordult a könyvművészet felé, vityebszki iskolájához 1918-ban tanárként csatlakozott. Korai könyvillusztrációin a zsidó hagyomány és a szecesszió hatása érvényesül. Chagall távozása után tanártársa, a szuprematista irányzatot jegyző Kazemir Malevics sugallatára szakít a figurális ábrázolással, és 1919-re kidolgozza a proun elméletet, mely a térbeli ábrázolás újfajta lehetőségeit kereste, a modern építészet és a technika vívmányaira támaszkodva. Kiáltványát 1920-ban jelenteti meg Moszkvában.

Ebben az időszakban elsősorban plakátok és könyvborítók tervezéséből él. 1921-ben Németországba megy, részt vesz a progresszív művészek első nemzetközi kongresszusán Düsseldorfban, és folytatja a prounok készítését. Első kiállítására 1923-ban kerül sor, ekkor kéri fel a konstruktivista kiadványokat jegyző hannoveri Kestner-társaság egy, a proun összegzését rögzítő mappa elkészítésére. Ugyanebben az évben nekilát a „Sieg über die Sonne” projekt litográfiáinak kidolgozásához, melyek alapjául szolgáló, gouache (olaj-tempera) technikával készült grafikáit még Moszkvában fejezte be, 1920-ban.
Az itt közölt plakáton hirdetett kiadvány (Die plastische Gestaltung der elektro-mechanischen Schau „Sieg über die Sonne”), melyet a szakirodalom „Figurinenmappa” néven tart számon, ugyancsak Hannoverben jelent meg a Leunis& Chapman kiadónál. A lapok valójában díszlettervek Alekszej Krucsonih és Mihail Matyusin 1913-ban bemutatott futurista operájához. A nap legyőzése díszleteit eredetileg Malevics készítette, az 1920-ban felújított változat már El Liszickij elekromechanikai látványosságaival jelent meg a színpadon. A mindössze 75 példányban megjelent tízlapos, laponként szignált mappa ma igen ritka, a harmincas évek második felében a náci hatóságok - mint „elfajzott művészetet” – az összes fellelt példányt megsemmisítették.
A plakát érdekessége, hogy El Liszickij levélként adta fel a bécsi Ma címére, vagyis e példány egykor feltehetően Kassák Lajos tulajdonában volt. Kassák 1920-ban Bécsbe emigrált, itt folytatta a Ma szerkesztését és kiadását. A magyar avantgárd (aktivizmus) képviselői Európában szétszóródva kerestek kapcsolatot a nemzetközi progresszív művészeti mozgalmakkal. A Ma orosz estet rendezett Bécsben, 1920 novemberében, Uitz Béla Moszkvában, Moholy-Nagy László ekkor, a 20-as évek elején elsősorban Berlinben, majd 1923-tól a weimari Bauhausnál dolgozott, El Liszickij barátjaként – egyes források szerint ellenlábasaként – maga is készített mappát a Kestner-társaságnál. Ezek az évek jelentették az avantgárd legmozgalmasabb időszakát, egymást követték a kongresszusok, kiáltványok, az egyes iskolák, műhelyek kapcsolatfelvételei és szakadásai. A düsseldorfi kongresszus idején Theo van Doesburg, El Liszickij és Hans Richter megalapította a Konstruktivisták Nemzetközi csoportját, amelyhez Kassák is csatlakozni kívánt, El Liszickij Vjescs című, háromnyelvű lapja pedig Kassákot és több magyar aktivistát munkatársként említ. A plakátot – egyben a mappa leírását – levélként összehajtva, a Hannoverből feladó El Liszickij nemcsak saját kezűleg címezte meg, de ceruzával németül ráírta, hogy kitől lehet rendelni a kiadványból – melyből egyébként egyetlen példány sincs Magyarországon.

Az egykori Művészbolt

Pán Imre (1904-1972) költő, újságíró, lapszerkesztő és felesége, a karikaturista Hauswirth Magda (1903-1999) a 30-as évek közepén nyitotta meg apró üzletét az Andrássy út 27-ben. Mivel korábban mindketten színházi és filmes lapoknál (Délibáb, Színházi Élet) dolgoztak, magától értetődő volt, hogy a bolt profilja ezt a tematikát követi. A könyvesboltban megtalálható volt minden olyan kötet, mely összehozható a filmtörténettel, filmművészettel, így hamarosan egyfajta információs központként is működött. Pán Imre megalapította saját lapját, a Sztárt, mely nevet az üzlet is felvette. Megállapodtak a legismertebb színésznőkkel, hogy levelezőlapokat készítenek róluk. Ahogyan Hauswirth Magda írja visszaemlékezéseiben, a színésznők örömmel adták arcukat a vállalkozáshoz, mert volt mit adniuk az autogramkérőknek. Az engedélyért cserébe több száz lapot kaptak. Az üzlet nem győzte a vidéki megrendeléseket postázni – a címzésben a családtagok segédkeztek.
A tavaszi vásárra luftballonokat gyártattak „Sztárok lapja, lapok Sztárja” felirattal, és mivel minden gyermek szeretett volna a lufikból, az üzlet pavilonját mindig tömeg vette körül.
A zsidótörvények miatt az újság és a bolt is Pán Imre egyik barátjának a nevére került, Pán munkaszolgálatban töltött hónapjai alatt Hauswirth Magda egyedül vitte tovább az üzletet. A háború vége felé Pán ebben az üzlethelyiségben bujkált.
A háború után, már 1945 végén megalakult az Európai Iskola művészeti kör, melynek alapítója és névadója – testvérével, Mezei Árpáddal és Gegesi Kiss Pál ovos-műgyűjtővel együtt - Pán Imre volt. Az Andrássy úti üzlet felvette a Művészbolt („az irodalom és művészetek boltja”) nevet, a filmes könyvek, levelezőlapok helyét művészi reprodukciók, régi kötetekből kiszedett metszetek vették át. Az Európai Iskola nagyobb kiállításait nem itt rendezték, de arra alkalmas volt a hely, hogy kisebb grafikai tárlatoknak helyet adjon. Ezek részben bekerültek a művészeti kör kiállításainak sorába. Az első ilyen a holokauszt áldozatául esett Ámos Imre kisebb grafikáinak tárlata volt 1947 januárjában, majd Bán Béla, Gadányi Jenő, Paul Klee és Vajda Lajos rajzait láthatta a közönség. A legemlékezetesebb kiállítás Arp, de Chirico, Kandinszkij, Matisse, Miro és Klee litográfiáit mutatta be. A Művészbolt volt az egyetlen, mely megemlékezett a Chicagóban 1946-ban elhunyt Moholy-Nagy Lászlóról, a Bauhaus egykori tanáráról. Az Európai Iskola művészei mellett Kassák Lajos is rendszeresen bejárt az üzletbe.
A Művészbolt kiadóként jegyezte az Európai Iskola Könyvtára sorozatot, melyben Pán Imre, Gegesi Kiss Pál, Mezei Árpád publikált, és itt jelentek meg először Korniss Dezső Illuminációi.
Pillanatokkal az államosítás előtt Pán Imre túladott az üzlethelyiségen, és egy Bajcsy-Zsilinszky úti könyvesboltba ment alkalmazottnak. Hauswirth Magda a háború után a Pesti Izé című vicclapnál dolgozott karikaturistaként, később férjével együtt egy idegenforgalmi kiadványokat jegyző kiadónál működött. (Közös munkájuk többek között a Boldizsár Iván szerkesztette Magyarország útikönyv.)