Jászai Mari szerelmes

A korosodó Jászai Mari utolsó szerelméhez írt zaklatott levelének címzettje a később világhírű orvossá lett, a művésznőnél jóval fiatalabb Plesch János. "Zeng feléd a bucsuszó: / Zoé mou Zasz agapó!"
Romantikusnak, szenvedélyesnek, vagy – mai szemmel - mégis inkább patetikusnak ítélhetjük Jászai Mari négyoldalas levelét, melyet utolsó szerelmének, a közel harminc évvel fiatalabb Plesch János orvosnak írt 1910-ben. Míg Jászai ünnepelt díva volt idehaza, ám hírneve nem lépte át a határokat, az akkor még kezdő, de ambiciózus fürdőorvosból később világhírű kutató, tudósok, művészek, diplomaták gyógyítója és barátja lett.
Jászai Mari (1850-1926), született Krippel Mária mindössze egyszer volt férjnél: Kassai Vidor komikussal két évig tartott a házassága. Annál több szerelmet, viharos kapcsolatot jegyezhetett fel a korabeli sajtó, a színháztörténet-írás, és ő maga is, többször kiadott visszaemlékezéseiben. Az ismertebb „áldozatok” között volt Reviczky Gyula, Feszty Árpád és Szomory Dezső. A most közölt levélben említett János az utolsó, de talán a legnagyobb szerelem volt Jászai életében. Plesch Jánossal (1878-1957) 1908 augusztusában a rajeci gyógyfürdő-szanatóriumban ismerkedett meg, ahol a fiatal (sokak szerint törtető) doktor akkoriban már saját magánpraxisát folytatta: nyaranta a felvidéki Rajecen dolgozott, az év többi részét nyugat-európai magánklinikákon töltötte. Sokat lendített külföldi karrierjén, hogy 1917-ben feleségül vette a dúsgazdag német Gans család leányát, és Berlinben telepedett le. Barátai közé tartozott Albert Schweitzer, Bernard Shaw és Marlene Dietrich, de számos író, festő, diplomata, uralkodó családok tagja látogatta klinikáját és fényűzően berendezett kastélyát, korának egyik legdivatosabb belgyógyásza volt. (Állítólag Toscanini, mikor a Scala előadására elfogyott az összes jegy, a zenekarba állíttatott egy széket Plesch számára.) 1933-ban Hitler elől feleségével és három lányával Londonba menekült, és ott is hunyt el. Világhírét nem utolsó sorban annak köszönhette, hogy ő volt Einstein kezelőorvosa, levelezésüket a jeruzsálemi Albert Einstein Archívum őrzi.
A szenvedélyes kapcsolatról némi indulattal emlékezik meg Péchy Blanka Jászai-monográfiájában, „zseniális törtetőnek nevezi” a díva hódítóját, aki „pénzre, luxusra és címre áhítozott”. De szót ejt a kapcsolatról Plesch is a Londonban 1949-ben megjelent Janos: The Story of a Doctor című önéletrajzában (például Görgey Artúrral való megismerkedéséről, Jászai közreműködésével), és persze Jászai is, visszaemlékezéseiben, ahol olyan lelkesedéssel vegyes rettegéssel ír minden találkozásukról és a távol töltött napokról, mint ahogyan az idézett, Byron-részlettel befejezett levélben.
A színésznőtől nem maradt feljegyzés az 1909 augusztusa és 1912 júliusa közötti közel három évből – ebből az időszakból származik a levél. 1913 első hónapjaiban szakítottak, éppolyan viharosan, ahogyan szerelmük évei teltek: Jászai elégtételként és fájdalmai enyhítésére ötezer koronát kért és kapott a családtól – állítólag ennyibe került neki az ifjú orvos protezsálása, bevezetése a társaságba.

Az első Latabár, a "nemzeti színész"

Tragédiával kezdődött, kudarccal folytatódott és dicsőséggel végződött a neves színészdinasztia első tagja, Latabár Endre (1812-1877) karrierje. Levelét, melyben a Nemzeti Színházba kéri felvételét, az Alexandra Antikvárium Új Magyar Athenas című ajánlójegyzéke közli.
Miután egy ifjúkori vadászaton – nem szándékoltan – halálosan megsebesít egy parasztasszonyt, ezért jómódú birtokos apja megtagadja további iskoláztatását és elkergeti otthonról. Latabár 1831-ben csatlakozik a szülővárosában (Halason, a mai Kiskunhalason) fellépő, Kilényi Dávid által vezetett Pesti Magyar Játszó Társasághoz, és ettől kezdve élete hátralévő évtizedeit vándorlással, országjárással tölti. Hamarosan Déryné és Egressyné partnereként léphet színpadra, ám mostoha körülmények között, sokszor fűtetlen helyiségekben kénytelenek játszani, így 1838-ra a tenor szerepekben egyre sikeresebb Latabár teljesen elveszíti hangját, és véget ér énekesi karrierje. A főleg Kolozsváron játszó társulat titkári teendőit látja el, ő képviseli a színházat, intézi a bérletek és plakátok ügyét. 1841-ben megnősül, és biztos állás reményében jelentkezik Szigligeti Ede titoknok sajtóban közzétett felhívására: a Nemzeti Színház új tagokat keres a vidéki színészek között. A jelen, 1842. január 1-jei keltezésű levéllel (528. tétel) jelzi belépési szándékát, írását „Latabár Endre nemzeti színész” aláírással fejezi be.
Nem tudni, hogy a levél elkésett (Szigligeti a felhívás szerint már decemberre meg kívánta kötni a szerződéseket), vagy sokallták a Latabár-házaspár fizetési igényét, mindenesetre Latabár Endre nem lett a Nemzeti Színház társulatának tagja. (A válaszlevélről nem tudunk.)
Bánatában színtársulatot alapított, a vidék városait járták, felavatták a szabadkai és az újjáépített miskolci színházat. Nála játszott többek között Paulay Ede és Újházi Ede, vendégként Laborfalvy Róza, Egressy Gábor, Lendvay Márton.
Mindkét fia (ifjabb Endre, idősebb Kálmán) színházi pályát választott, ezzel megszületett a nemzet leghosszabban virágzó és legnépszerűbb színészdinasztiája.
(A levelet közli Molnár Gál Péter Latabárok c. kötetében)

n.)