Lesznai Anna és a könyvművészet

A magyar modernizmus tele van színes, sokoldalú, több műfajban egyenértékű életművet létrehozó egyéniségekkel. Ilyen többek között Kassák Lajos, Moholy-Nagy László, Kozma Lajos vagy éppen Lesznai Anna, aki éppúgy volt író, költő, mint grafikus, iparművész és könyvművész, a magyar népi ihletésű szecesszió talán legnagyobb hatású és máig legnépszerűbb alkotója.
Azt sem könnyű eldönteni, hogy irodalmárként vagy képzőművészként indult, hiszen nagyjából egy időben, a múlt század első évtizedének végén jelent meg első verseskötete (Hazajáró versek) és lépett festőként a közönség elé, leghatásosabban a Nyolcak művészcsoport „kültagjaként”. Ahogy ma mondanánk, Lesznai Annát kapcsolati hálója is predesztinálta a közéleti szerepre: unokatestvére volt a Nyugat-alapító Hatvany Lajos (barátság Adyval), valamint a neves festő és műgyűjtő Hatvany Ferenc (barátság Czóbellel, kapocs a Nyolcakhoz), második férje volt Jászi Oszkár (kötődés a Huszadik Század folyóirat progresszív szellemi köréhez, így Lukácshoz és Balázs Bélához). Először 1919-ben volt kénytelen emigrálni, mint a fent említett körök nagy része, csak 1930-ban tér vissza, azután az évtized végén ismét, immár véglegesen elhagyja az országot. Rövid időre, a 60-as évek közepén jár ismét Magyarországon, ekkor jelenik meg Kezdetben volt a kert című kétkötetes önéletrajzi regénye, mely a kor más szépirodalmi kiadványaitól eltérően legalább annyira ritka kincs az antikváriumok polcain, mint „Máli” más, bibliofíl jellegű első kiadása a század elejéről.
Lesznai Anna irodalmi és képzőművészeti kreativitása elsősorban könyvművészetében kapcsolódott össze. A század eleji magyar könyvművészet előmozdításához elsősorban olyan műhelyek kellettek, mint a Kner-, a Tevan-, az Amicus- és a Nyugat könyvkiadó, ahol a forma fontossága nem szorult a tartalom mögé, neves alkotók adták nevüket a képző- és iparművészet határán, pontosabban perifériáján mozgó műfajnak. A Nyugat-könyvek címlapja a legtöbbször Falus Elek tervei alapján készült, a Kner kiadványainak arculatát főként Kozma Lajos határozta meg, az Amicus bibliofíl kiadót Reiter László grafikus alapította, itt elsősorban az ő munkáival találkozhatunk. Lesznai Anna több kiadónak is dolgozott, de nem elsősorban a kiadóhoz, hanem a szerzőhöz való kötődése hozta a megrendelést. Az természetes, hogy saját köteteinek többségét maga illusztrálta (kivétel a Bécsben 1922-ben kiadott Eltéved litániák című kötetének futurista címlapja, amely harmadik férje, Gergely Tibor munkája), a borító terve is a saját munkája, mesekönyvei esetében a belső illusztrációkat is maga készítette. Nem titkolta, hogy a mesék világa vezette el őt a művészetekhez, és valóban itt érte el a legnagyobb sikereit is. A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban, illetve a Mese a bútorokról és a kisfiúról a műfaj legvarázslatosabb darabjai közül valók, neves irodalmárok adóztak tisztelettel irántuk. Illusztrációinak jellegzetessége az erőteljes, bátor színhasználat, a népies ornamentika, a virágmotívumok használata, a rajzok hímzés-jellegű látványvilága és az utolérhetetlen báj, ami korabeli kritikusait (például Adyt) is magával ragadta. Az életében megjelent kevés mesén kívül a hagyatékban kéziratban maradt darabokból közöl néhányat a Petőfi Irodalmi Múzeum néhány éve megjelent Idődíszítés című albuma.
Saját könyvei mellett Ady Endre két kötete is Lesznai címlapjával jelent meg (A magunk szerelme 1913-ban és a Ki látott engem? 1914-ben), de barátságuk legszentebb darabja az a hasonló látványt nyújtó díszpárna, amelyet Ady számára hímzett. Kissé elüt a többi borítótól visszafogott színvilágával Balázs Béla Kner-kiadású Misztériumok című kötetének fekete-vörös címlapja. A három egyfelvonásos első darabját, A kékszakállú herceg várát Bartóknak és Kodálynak, A szent szűz vérét feleségének, Hajós Editnek és Lukács Györgynek, A tündért pedig ki másnak, mint Lesznai Annának ajánlotta a szerző.

Kassák és El Liszickij: egy avantgárd kapcsolat

Egy különleges, a nemzetközi avantgárd történetéhez fűződő dokumentumot mutatunk be: El Liszickij, az orosz konstruktivizmus egyik legnagyobb hatású művésze kézírásával kiegészített, levélként feladott plakátja – a címzett Kassák Ma folyóiratának bécsi szerkesztősége.
El (Lazar Markovics) Liszickij (1890-1941) az orosz konstruktivizmus sokoldalú figurája, festő, építész, fotográfus, könyvművész és művészetfilozófus, híd az orosz és a nyugat-európai modernizmus között. Az avantgárd nemcsak művészeti, hanem társadalmi-ideológiai mozgalom volt, El Liszickij minden téren kivette a részét, tipográfiai újításai az egész könyvművészetet alapjaiban változtatták meg.
A németországi Darmstadtban 1909 és 1914 között építészetet tanult, 1915-től két éven át a rigai politechnikai főiskola hallgatója – kezdetektől az ábrázolás és a technika viszonyának lehetőségeit kereste. Marc Chagall ajánlására fordult a könyvművészet felé, vityebszki iskolájához 1918-ban tanárként csatlakozott. Korai könyvillusztrációin a zsidó hagyomány és a szecesszió hatása érvényesül. Chagall távozása után tanártársa, a szuprematista irányzatot jegyző Kazemir Malevics sugallatára szakít a figurális ábrázolással, és 1919-re kidolgozza a proun elméletet, mely a térbeli ábrázolás újfajta lehetőségeit kereste, a modern építészet és a technika vívmányaira támaszkodva. Kiáltványát 1920-ban jelenteti meg Moszkvában.

Ebben az időszakban elsősorban plakátok és könyvborítók tervezéséből él. 1921-ben Németországba megy, részt vesz a progresszív művészek első nemzetközi kongresszusán Düsseldorfban, és folytatja a prounok készítését. Első kiállítására 1923-ban kerül sor, ekkor kéri fel a konstruktivista kiadványokat jegyző hannoveri Kestner-társaság egy, a proun összegzését rögzítő mappa elkészítésére. Ugyanebben az évben nekilát a „Sieg über die Sonne” projekt litográfiáinak kidolgozásához, melyek alapjául szolgáló, gouache (olaj-tempera) technikával készült grafikáit még Moszkvában fejezte be, 1920-ban.
Az itt közölt plakáton hirdetett kiadvány (Die plastische Gestaltung der elektro-mechanischen Schau „Sieg über die Sonne”), melyet a szakirodalom „Figurinenmappa” néven tart számon, ugyancsak Hannoverben jelent meg a Leunis& Chapman kiadónál. A lapok valójában díszlettervek Alekszej Krucsonih és Mihail Matyusin 1913-ban bemutatott futurista operájához. A nap legyőzése díszleteit eredetileg Malevics készítette, az 1920-ban felújított változat már El Liszickij elekromechanikai látványosságaival jelent meg a színpadon. A mindössze 75 példányban megjelent tízlapos, laponként szignált mappa ma igen ritka, a harmincas évek második felében a náci hatóságok - mint „elfajzott művészetet” – az összes fellelt példányt megsemmisítették.
A plakát érdekessége, hogy El Liszickij levélként adta fel a bécsi Ma címére, vagyis e példány egykor feltehetően Kassák Lajos tulajdonában volt. Kassák 1920-ban Bécsbe emigrált, itt folytatta a Ma szerkesztését és kiadását. A magyar avantgárd (aktivizmus) képviselői Európában szétszóródva kerestek kapcsolatot a nemzetközi progresszív művészeti mozgalmakkal. A Ma orosz estet rendezett Bécsben, 1920 novemberében, Uitz Béla Moszkvában, Moholy-Nagy László ekkor, a 20-as évek elején elsősorban Berlinben, majd 1923-tól a weimari Bauhausnál dolgozott, El Liszickij barátjaként – egyes források szerint ellenlábasaként – maga is készített mappát a Kestner-társaságnál. Ezek az évek jelentették az avantgárd legmozgalmasabb időszakát, egymást követték a kongresszusok, kiáltványok, az egyes iskolák, műhelyek kapcsolatfelvételei és szakadásai. A düsseldorfi kongresszus idején Theo van Doesburg, El Liszickij és Hans Richter megalapította a Konstruktivisták Nemzetközi csoportját, amelyhez Kassák is csatlakozni kívánt, El Liszickij Vjescs című, háromnyelvű lapja pedig Kassákot és több magyar aktivistát munkatársként említ. A plakátot – egyben a mappa leírását – levélként összehajtva, a Hannoverből feladó El Liszickij nemcsak saját kezűleg címezte meg, de ceruzával németül ráírta, hogy kitől lehet rendelni a kiadványból – melyből egyébként egyetlen példány sincs Magyarországon.

Az egykori Művészbolt

Pán Imre (1904-1972) költő, újságíró, lapszerkesztő és felesége, a karikaturista Hauswirth Magda (1903-1999) a 30-as évek közepén nyitotta meg apró üzletét az Andrássy út 27-ben. Mivel korábban mindketten színházi és filmes lapoknál (Délibáb, Színházi Élet) dolgoztak, magától értetődő volt, hogy a bolt profilja ezt a tematikát követi. A könyvesboltban megtalálható volt minden olyan kötet, mely összehozható a filmtörténettel, filmművészettel, így hamarosan egyfajta információs központként is működött. Pán Imre megalapította saját lapját, a Sztárt, mely nevet az üzlet is felvette. Megállapodtak a legismertebb színésznőkkel, hogy levelezőlapokat készítenek róluk. Ahogyan Hauswirth Magda írja visszaemlékezéseiben, a színésznők örömmel adták arcukat a vállalkozáshoz, mert volt mit adniuk az autogramkérőknek. Az engedélyért cserébe több száz lapot kaptak. Az üzlet nem győzte a vidéki megrendeléseket postázni – a címzésben a családtagok segédkeztek.
A tavaszi vásárra luftballonokat gyártattak „Sztárok lapja, lapok Sztárja” felirattal, és mivel minden gyermek szeretett volna a lufikból, az üzlet pavilonját mindig tömeg vette körül.
A zsidótörvények miatt az újság és a bolt is Pán Imre egyik barátjának a nevére került, Pán munkaszolgálatban töltött hónapjai alatt Hauswirth Magda egyedül vitte tovább az üzletet. A háború vége felé Pán ebben az üzlethelyiségben bujkált.
A háború után, már 1945 végén megalakult az Európai Iskola művészeti kör, melynek alapítója és névadója – testvérével, Mezei Árpáddal és Gegesi Kiss Pál ovos-műgyűjtővel együtt - Pán Imre volt. Az Andrássy úti üzlet felvette a Művészbolt („az irodalom és művészetek boltja”) nevet, a filmes könyvek, levelezőlapok helyét művészi reprodukciók, régi kötetekből kiszedett metszetek vették át. Az Európai Iskola nagyobb kiállításait nem itt rendezték, de arra alkalmas volt a hely, hogy kisebb grafikai tárlatoknak helyet adjon. Ezek részben bekerültek a művészeti kör kiállításainak sorába. Az első ilyen a holokauszt áldozatául esett Ámos Imre kisebb grafikáinak tárlata volt 1947 januárjában, majd Bán Béla, Gadányi Jenő, Paul Klee és Vajda Lajos rajzait láthatta a közönség. A legemlékezetesebb kiállítás Arp, de Chirico, Kandinszkij, Matisse, Miro és Klee litográfiáit mutatta be. A Művészbolt volt az egyetlen, mely megemlékezett a Chicagóban 1946-ban elhunyt Moholy-Nagy Lászlóról, a Bauhaus egykori tanáráról. Az Európai Iskola művészei mellett Kassák Lajos is rendszeresen bejárt az üzletbe.
A Művészbolt kiadóként jegyezte az Európai Iskola Könyvtára sorozatot, melyben Pán Imre, Gegesi Kiss Pál, Mezei Árpád publikált, és itt jelentek meg először Korniss Dezső Illuminációi.
Pillanatokkal az államosítás előtt Pán Imre túladott az üzlethelyiségen, és egy Bajcsy-Zsilinszky úti könyvesboltba ment alkalmazottnak. Hauswirth Magda a háború után a Pesti Izé című vicclapnál dolgozott karikaturistaként, később férjével együtt egy idegenforgalmi kiadványokat jegyző kiadónál működött. (Közös munkájuk többek között a Boldizsár Iván szerkesztette Magyarország útikönyv.)

Kassák és Füst Milán

„Erőkkel megáldott s kétségekkel és rémületekkel megvert ember” – írta Kassák Lajos Füst Milánról a Nyugatban, 1927-ben. Az itt közölt, két évvel későbbi levelezőlap ugyancsak kettejük kapcsolatáról, és egy harmadikról, a néhány hete elhunyt Osvát Ernőről szól.
Füst Milán, az „antiimpresszionista”, a „sötétnézésű és mélyenlátó középkori lélek” éppúgy tartozott Kassák köréhez, mint a Nyugatéhoz, ám semmilyen kategóriához, irányzathoz nem volt sorolható. Ugyanakkor volt egy kétségtelen igazodási pont az életében: Osvát Ernő, a kíméletlenül őszinte kritikus és szerkesztő, csaknem olyan kíméletlen, mint amilyen később Füst Milán maga is lett a hozzá forduló fiatal költőkkel.
Egy vékonyabb kötetet is kitennének naplójának azon részei, melyek Osváttal való kapcsolatáról szólnak, még évek múltán sem volt képes túltenni magát halálán, senkivel sem tudta pótolni hiányát. Holott a húszas években többször „szakítottak” (így írta naplójában), és porig sújtotta az 1927-ben elkészült Catullus című drámájának fogadtatása Osvát részéről („Nem remekmű. De rendkívüli munka.”), hiába közölte végül a Nyugat, és hiába méltatták barátai, többek között Kosztolányi Dezső. Szomjazott a kritikájára, de nem tudta elviselni. „Tűrnöm kell, hogy Osvát megtörje lendületemet, önérzetemet. Én bámulom szellemét s ambiciózus vagyok – s azt akarom, hogy munkám a legszigorúbb ítélet mértékének megfeleljen, - de viszont beteggé tesz, megőröl, hogy folyton az ő arcát látom magam előtt s az ő ízlése szerint próbálom mérlegelni, amit csinálok. – Borzasztó, ez lehetetlen, - egyetlen embernek dolgozni”. Máshol: „Sok kárt tud okozni Osvát. Valósággal nyomorúltnak éreztem magam, - nem akartam munkámról tudni, - gyűlöltem”. Íme egy naplóbejegyzés hónapokkal Osvát 1928 októberében bekövetkezett halála után: „Állandóan Osváttal álmodom most, minden éjjel… Hogy nem sikerült az öngyilkosság, - hogy súlyosan beteg... hogy él!” Két évvel később: „O. E. volt a szellemem köszörűköve, - nékem semmi más nem volt. Minthogy nagyon kemény kő volt: őt választottam – s minthogy hozzászoktam a keménységhez, - a puhábbak hozzá képest mit se számítottak többé”.
Fennmaradt egy levél, melyet egy nappal később, mint a tárgyalt levelezőlap, írt Elek Artúrnak, a Nyugat műkritikusának: „állandóan ő [Osvát] jár az eszemben, ez a szegény, ez a drága, ez a pótolhatatlan, haragszom rá, vitázom vele s egész életemmel csüggök rajta”Az alábbi levelezőlap abból az időszakból származik, amelyik hiányzik Füst terjedelmes, Szilágyi Judit által feldolgozott naplójából. Az egyik füzetet 1928. március 1-jén zárta, a meglévő következőt 1930. június 14-én kezdte. A kettő között, 1928 tavaszától fél évet Baden-Badenben, a Freud-tanítvány pszichoanalitikus, Georg Groddeck kezelése alatt töltött. Czeizel Endre kutatásaiból tudhatjuk, hogy az író igen sok, állítólag tizenkilenc különböző testi bajban szenvedett, ehhez jött mániás depressziója, mely gyermekkorától élete végig kísértette.
A levélben említett, Kassák által Osvátról írt cikk feltehetően az, melyet a Századok közölt a következő évben. (Kassák tollából több, Osvát vonatkozású írás is megjelent, A hiányzó kritika. Levél Osvát Ernőhöz című esszét 1927 decemberében hozta le a Korunk, az Emlékezzetek rá! című emlékversnek pedig a Munka adott helyet 1930-ban.) Az új lap alapításának szándéka éppen Kassákkal nem egészen érthető, legalábbis ekkor nem lehetett aktuális, hiszen a Munka 1928-tól elindult és tíz éven át működött.


Kassák és Füst kapcsoltára, ahogyan erre Somlyó György is kitért Füst-monográfiájában, a kölcsönös tisztelet volt jellemző. Kassák fent idézett méltatása éppen akkor jelent meg a Nyugatban, amikor a Catullus fogadtatása és az Osvát megjegyzései okozta sebek a legmélyebbek voltak. Füst hálájáról 1928. március 19-én kelt levele tanúskodik.

Nagyságos Kassák Lajos író Úrnak
Budapesten VI.
Lehel-utca 6. – V. em. 1.

(alatta pecséttel) Dr. Füst Milán
Budapest, I. Budaörsi-út 18. III. 28.
Telefon: Automata 539-24.

Kedves Lajos, nagyon köszönöm soraid. Azóta O. E.ről szóló cikkedet már elolvastam. A cikk nagyon érdekes, aki írta, elég jól ismerte őt. Én akkoriban még jobban ismertem, - életem egyik legfontosabb kérdése O. E. volt, - így hát nehezen vagyok kielégíthető. A cikknek több hibáját látom – ezekről azonban s általában arról a nagy kérdésről, hogy ki volt ez a szellem, csak személyesen tudnék, ha nem is vitázni, de észrevételeket cserélni. – Sajnálom, hogy bele kell nyugodnom, hogy hosszú ideig nem foglak látni. – Új lapot kellene csinálni Lajos, ha tudsz pénzes embert, aki hajlandó ily butaságra, hogy pénzét effélébe fektesse, - én készen állok. – Egyébként, ami történt: szomorít, de nem izgat, el voltam készülve rá. – Ne foglalkozzál íráson kívüli butaságokkal, Lajos, - ez a kérésem, ez a tanácsom. Ne tedd, ne tedd. Kár az energiákért s főként a szenvedésekért. Szíveld meg ezt a pár szót. – Dolgozom, megint nyakig belegabalyodtam egy átkozott munkába. – Egészségileg, most néhány nap óta tűrhetőbb az állapotunk. (Betegek voltunk.) Ölelünk Benneteket és arra kérünk, hogy fogadj szót nekünk. Barátod: Füst Milán.
A lapot visszaküldtem.
Bpest, 1929. december 11.

Vas István és a „nehéz szerelem”

Vas István születésének századik évfordulóját egy olyan könyvvel ünnepeljük, melynek maga is szerzője, de rajta kívül még Radnóti és Szentkúthy; költészet, próza, esszé, mozgásművészet és fotóművészet egyben. Egy magyar táncosnő – Nagy Etel emlékére.
Vas István ismert, sokat idézett bon mot-ja szerint „Isten előtt tíz évig, négy évig az emberek előtt is” felesége volt Nagy Etel, Kassák Lajos nevelt lánya, a Cserépfalvi által 1940-ben kiadott kötet címszereplője. Eti alakját nemcsak ez az antikvár árveréseken igen ritkán előforduló vékony kötet örökíti meg, de főszereplője Vas István Nehéz szerelem című regényfolyamának is. (Sőt, Déry Tibor Befejezetlen mondatában is kapott helyet.) Nem véletlenül, hiszen nem kevesebb szerep jutott neki a három évvel fiatalabb költő életében, mint hogy kitárta előtte a gyárigazgató fiaként meg nem ismerhető világ kapuját és elhozta a lobogó szerelem érzését. A zsidó úrifiú és a magyar paraszti ősöktől származó lány a később mindkettőjük számára ellenséggé váló Kassák nélkül nem találkozhatott volna: a fiatal költő akkor még az avantgárd atyját tartotta mesterének, Eti pedig maga is részt vett a Munka-kör tevékenységében, bár kelletlenül ugyan, de fellépett az anyja, Simon Jolán vezette szavalókórus előadásain. Kassák Bulcsú utcai lakásában látták egymást először, az igazi találkozásra 1929-ben Bécsben került sor, ahol mindketten tanultak, Vas viszonylagos jómódban, Eti pedig meglehetős szegénységben. Szakításoktól és kibékülésektől mozgalmas kapcsolatukban ugyanazt az utat járták be, az avantgárdtól a klasszikus művészetig (egyikük Bach és a magyar népdal felé, másikuk Vörösmarty és Catullus felé), eltávolodva a Munka-körtől, a szigorú és despotizmusra hajlamos Kassák hatásától.
Nagy Etel 26 éves volt élete első önálló táncestjén és 31 éves az utolsón. 1937 nyarán jelentkeztek az első tünetek, fejfájását az orvosok akkor még hisztériának vélték, majd diagnosztizálták az agydaganatot. Még ki tudott békült anyjával, aki nem sokkal később öngyilkos lett, 1939-ban pedig Eti is elhunyt.
Egy táncos életműve fennmaradt mozgókép nélkül szinte rekonstruálhatatlan. Ezzel a keserű igazsággal száll szembe az emlékkönyv hónapokkal Eti halála után, hiszen azok szólalnak meg, akik látták őt táncolni, és akik képesek az élményt a lehető legérzékletesebben rögzíteni, ki versben (Radnóti Miklós Ősz és halál, Hajnal Anna Ezüstös szép ruhában címmel), ki prózában (Boldizsár Iván és Szentkúthy Miklós). De Eti három írása is szerepel a könyvben, a modern tánc gyökereiről, orosz balettről, Isadora Duncanről, a test viselkedéséről és a táncosnő szerepéhez való viszonyáról. Ki tudja, talán idővel elkallódtak volna. És szemtanú a kötetről a Nyugatban megemlékező Bálint György, aki így ír: „Mozdulatai leváltak róla, túlélték és tovább rezegnek néhány száz vagy néhány ezer ember tudatában”. Számunkra, akik nem tartozhatunk a néhány száz vagy néhány ezer ember közé, fennmaradtak a nagyszerű nyomdász és tipográfus, Lengyel Lajos – maga is a Munka-kör tagja – fotósorozata, melyből a kötet is válogat.
Eti sok szempontból kitörölhetetlen maradt Vas életében, hiszen a megözvegyült költő egy darabig még „árja párjaként” mentesülni tudott a munkaszolgálattól, az új szerelem, Szántó Piroska (a harmadik feleség) pedig 1944-ben Nagy Etel papírjaival bujkált Bajóton. (A férjét hét évvel túlélő Szántó Piroska élete végig tartott a szobája falán egy bekeretezett példányt a Lengyel-féle fotósorozatból. Nem lehetett féltékeny, hiszen tudta, hogy az a Vas István, akivel több mint három évtizedet élt együtt, nem létezett Nagy Eti nélkül.) És ahogy Réz Pál, Vas köteteinek szerkesztője a Szépirodalmi kiadóban, a közelmúltban felhívta rá a figyelmet: tulajdonképpen az utolsó önéletrajzi kötet, az Eti halálát követően induló regény címszereplője is Nagy Etel: Azután.