Az első Latabár, a "nemzeti színész"

Tragédiával kezdődött, kudarccal folytatódott és dicsőséggel végződött a neves színészdinasztia első tagja, Latabár Endre (1812-1877) karrierje. Levelét, melyben a Nemzeti Színházba kéri felvételét, az Alexandra Antikvárium Új Magyar Athenas című ajánlójegyzéke közli.
Miután egy ifjúkori vadászaton – nem szándékoltan – halálosan megsebesít egy parasztasszonyt, ezért jómódú birtokos apja megtagadja további iskoláztatását és elkergeti otthonról. Latabár 1831-ben csatlakozik a szülővárosában (Halason, a mai Kiskunhalason) fellépő, Kilényi Dávid által vezetett Pesti Magyar Játszó Társasághoz, és ettől kezdve élete hátralévő évtizedeit vándorlással, országjárással tölti. Hamarosan Déryné és Egressyné partnereként léphet színpadra, ám mostoha körülmények között, sokszor fűtetlen helyiségekben kénytelenek játszani, így 1838-ra a tenor szerepekben egyre sikeresebb Latabár teljesen elveszíti hangját, és véget ér énekesi karrierje. A főleg Kolozsváron játszó társulat titkári teendőit látja el, ő képviseli a színházat, intézi a bérletek és plakátok ügyét. 1841-ben megnősül, és biztos állás reményében jelentkezik Szigligeti Ede titoknok sajtóban közzétett felhívására: a Nemzeti Színház új tagokat keres a vidéki színészek között. A jelen, 1842. január 1-jei keltezésű levéllel (528. tétel) jelzi belépési szándékát, írását „Latabár Endre nemzeti színész” aláírással fejezi be.
Nem tudni, hogy a levél elkésett (Szigligeti a felhívás szerint már decemberre meg kívánta kötni a szerződéseket), vagy sokallták a Latabár-házaspár fizetési igényét, mindenesetre Latabár Endre nem lett a Nemzeti Színház társulatának tagja. (A válaszlevélről nem tudunk.)
Bánatában színtársulatot alapított, a vidék városait járták, felavatták a szabadkai és az újjáépített miskolci színházat. Nála játszott többek között Paulay Ede és Újházi Ede, vendégként Laborfalvy Róza, Egressy Gábor, Lendvay Márton.
Mindkét fia (ifjabb Endre, idősebb Kálmán) színházi pályát választott, ezzel megszületett a nemzet leghosszabban virágzó és legnépszerűbb színészdinasztiája.
(A levelet közli Molnár Gál Péter Latabárok c. kötetében)

n.)

A költő és a könyvkötő

Szívességet kért és kapott Radnóti Miklós Frankl Sándortól és feleségétől: házassági évfordulójuk alkalmából Radnóti egy csokrot küldetett Fifinek, melybe bekerült a hargitai levelezőlapból kivágott névjegykártya is. Bár az egyiket elvitték, a másik Pesten bujkált. Sem a költő, sem a könyvkötő nem élte meg a háború végét.
Ki volt Frankl, és miért éppen őt kérte Radnóti a csokor megvételére és a küldemény átadására?
Nincs lexikon, ahol helyet kapna egy könyvkötő, ezért kénytelenek vagyunk a fiánál és az egykori barátok örököseinél megmaradt dokumentumokra, levelezésekre hagyatkozni, de segítségül hívhatjuk Szegi Pál költő, kritikus soha meg nem jelent tanulmányát és Cs. Szabó László nekrológját, mely az író Két part című, 1946-os kötetének az elhunyt barátokra emlékező - Hades - fejezetében jelent meg. Frankl és Radnóti kapcsolatáról, és a most közölt levelezőlapról is esett szó abban az interjúban, amit Vezér Erzsébet és Tóbiás Áron készített Franklnéval 1969-ben.
Frankl 1896-ban született. A mesterséget az iparművészeti iskola esti tagozatán, a nála hat évvel fiatalabb Szegi Pál osztálytársaként sajátította el. 1920-ban, miután a különítményesek megölték a húszas éveikben járó Vadas fiúkat (Mártont és Andort), a családok jobbnak látták, ha a baloldali kötődésű társaságokat (például a Galilei-kört) látogató Frankl és Szegi elhagyják az országot. Szegi Bécsen, Frankl Milánón keresztül jutott el Párizsig, ahol mások mellett Illyéssel laktak és dolgoztak, együtt jártak föl Tristan Tzarához.
Hazatérése után Frankl először a Személynök (ma Balassi) utca 27.-ben, majd a Návay Lajos (ma Budai Nagy Antal) utca 5. szám alatt nyitotta meg műhelyét. Franklné így emlékezett: "A Személynök utca műhely egy sötét cső volt, ahol örökké villany égett, az első részben volt egy íróasztal és egy könyvszekrény, mögötte pedig különböző könyvkötő felszerelések és egyebek. Ide a műhelybe ebben az időben nagyon sokat bejárt Zelk Zoltán is, meg Szegi Pál és a többiek. Abban az időben mindig voltak ott gyűjtőívek, amelyeken aláírásokat gyűjtöttünk a betévedt emberektől, hogy a különböző verseskötetekhez a megfelelő számú előfizetőt segítsük összeszedni. A Budai Nagy Antal utcai műhely szuterén helyiség volt, közvetlenül [Radnóti] Miklós szomszédságában, az 5. szám alatt."
Itt gyakran megfordult Ferenczy Noémi és Valér, Zelk Zoltán, Ortutay Gyula, Cs. Szabó László, aki a többi, "szegény" művészhez képest tehetősebb volt, köszönhetően a Magyar Rádiónál betöltött irodalmi vezetői pozíciójának. "Csupa szegény kliense volt; költőkből és tanárokból élt. Egyszer keménykalapban botlottam a pincéjébe. - Tegye fel máskor is - kérte ártatlan iróniával. - Legalább azt hiszem, hogy hozzám jár a Lovaregylet. - Hát nem az járt hozzá. - Hogy is lehetne magukon segíteni? Tán valami kártyaalapból? Mert én csak akkor leszek gazdag, ha az írók és tanárok meggazdagodnak Magyarországon" - emlékezik vissza Cs. Szabó.
A sors iróniája, hogy páratlan grafikai gyűjteményét a művészek szegénysége, rászorultsága jóvoltából alapozta meg. A paszpartuért nem pénzzel, hanem rajzzal fizettek, már aki megfelelt igényességének. Franklné is mesélt erről: "Férjemnek nagyon jó ízlése volt, és egyszer egy alkalommal, amikor Ferenczy Valér betért hozzánk, és közölte, hogy neki lesz egy kiállítása, és szeretne egy csere-bere dolgot lebonyolítani, férjem nagyon előzékenyen azt mondta neki, hogy nagyon szívesen, egy szép kis rajzért - de a papától." A kollekció közel sem lett volna oly gazdag, ha a gyűjtést csak ily módon gyakorolta volna, ha ő maga nem vásárol. Egyik, Szegihez szóló, 1942-es keltezésű levelében így ír: "Lila nyakkendős Gulácsy már az enyém. Mit vegyek neked? Akarsz Körösfőit vagy Czóbelt? Gyere haza, várlak valamivel." Egy másik, pár hónappal későbbi levélben: "Az én - hiszen ezt tudod - búfelejtőm a grafika. Változatlanul szeretem és sok örömem van benne. De gyarapítani alig lehet. Kint voltam Czóbelnél Szt. E.-én, vittem már egy szépet, akartam ezért két darabot idei nyári terméséből, gondoltam, egyet veszek neked is. Ki gondoljon rád és gyűjteményedre, ha nem én - hát barátom egyetlen darabja nem volt. Semmi. 1-én elutazott Hatvanba, megígérte, hogy szept. 1-én hazajövet nekem mutatja meg legelőször. Rendeltem két lap kisalakú virágcsendéletet, gondolván a te rózsáidra." (A Szegi Pállal való levelezés olvasható a Szegi válogatott írásait közlő Játék és lelkiismeret című kötetben.)
Radnóti először 1932-33 táján kereste fel még a Személynök utcai műhelyben, a Návay Lajos utcai üzletnek pedig már mindennapos vendége volt. Barátságuk mélységéről a hagyatékban fennmaradt dedikációk is tanúskodnak: "Frankl Sándoréknak szeretettel és barátsággal Radnóti Miklós. Bpest, 1934. I. 16." (Ének a négerről, aki a városba ment), "Frankl Rózsinak, Sándornak és Péternek barátjuk Radnóti Miklós, Budapest, 1939. január 24. (Testvérek).
A költő első útja minden reggel Franklékhoz vezetett, itt felolvasta verseit, és saját köteteiből is beköttetett egy-egy példányt, kitűnő ízléssel. Igényességéről Franklné is megemlékezett a vele készült interjúban: Cserépfalvinál 1941-ben jelent meg Galamb Ödön Makói évek című József Attila-kötete, Radnóti válogatásával és jegyzeteivel. Az eredeti kötés nem tetszett Radnótinak, ezért a nyomdából kicsent két félkész példányt beköttette, az egyiket megtartotta, a másikat pedig a munka fejében Franklnak adta.
Ahogy barátait, köztük a legjobbat, Radnótit, úgy Frankl Sándort is behívták munkaszolgálatra. A csepeli táborból megszökött, feleségével és egy ismerőssel a Franklin Társulat Veres Pálné utcai raktárában bujkált, egy halom könyves láda mögött. Bár a könyvek egy darabig megvédték, 1945 januárjában rájuk találtak, és a Duna-parton kivégezték őket. Felesége túlélte a lövéseket, másnap talált rá egy segélyszolgálat.
Nekrológjában Cs. Szabó azt a képet idézi Frankl Sándorról, ahogy a legtöbben ismerték: "Sose láttam napvilágnál. Egy ember helyett egy mesterség jelképét ismertem, lámpafényben simítócsonttal a kezében, mint egy régi allegórikus szobrot, mint az örökkévaló Könyvkötő szobrát a Napok és Munkák dombormívű ábrázolásán."
Dr. Radnóczi Miklós
109/19 m[unka]sz[áza]d, I. szakasz, Hargitta, Bihar megye

Nagyságos Frankl Sándor úrnak,
"Papirusz" könyvkötőműhely
Budapest, V.
Návay Lajos u. 5. fszt

Drága Sándorom és Rózsim, persze szívességet kérek. Aug. 11-én van a házassági évfordulónk. Tudjátok meg, hogy Fif otthon van-é és küldjetek neki nevemben egy csokor virágot. Ha megjövök, elintézzük. Köszönöm szépen. Ha elutazik, akkor előtte, vagy utána-, ha megjött, jó? - Péter jól nyaralt? (Péter: fiuk, Frankl [Fraknói] Péter, a Radnóti házaspár keresztgyermeke. - A szerk.)
Sándor maradj otthon! Fif írja, hogy várakozó állásponton vagy. Azt hiszem fölösleges aggodalom. Én a körülményekhez képest jól vagyok, egészséges és ideges. És a fogammal nyavalygok. Más baj nincs. Csókollak mindhármatokat és összes barátainkat és köszönöm.
Miklós

Egy megkerült Radnóti-fotó és egy kezdő költő zsengéi

Radnóti Miklós 1923 és 1927 között tanult az Izabella utcai (időközben Báró Wesselényi Miklós nevét felvett) fiú felső kereskedelmi iskolában. Ezekből az évekből több fotót is közöl a Bókay László által összeállított Radnóti Miklós Fényképek című kötet (Osiris, 1999), ám az albumban nem szerepel az iskola labdarúgó csapatának csoportképe, melyen – második sorban, balról az első – Radnóti, akkor még Glatter Miklós, a csapat centere gugol.
A képet a Kritika 1980. augusztusi száma közölte, a kezdő költő néhány korai versével: ezek Radnóti első, nyomtatásban megjelent művei, melyeket az Új Századok diákújság közölt 1926-27-ben. Így áll össze egy ritka kollekció Radnóti középiskolás éveiből.
A kilenc vers, egy elbeszélés és egy rövid esszé az Új Századok című diákfolyóiratban jelent meg, melynek szerkesztője Halassy Károly gyorsírótanár volt, aki több éves szünet után 1925-ben indította újra a fiatal, középiskolás írók, költők és grafikusok munkáinak helyet adó kőnyomatos, „házilag” előállított újságot. A kereskedelmi iskola diákjai közül először Schwott Lajos karikaturista (később a Lúdas Matyi munkatársa, a csapatképen legelöl középen ül kapusként), majd Radnóti, később pedig osztálytársuk és barátjuk, Rosner Imre csatlakozott a lap szerkesztőségéhez, és vett részt a Halassy lakásán tartott szerkesztőségi összejöveteleken. Radnóti első verse, az Ősz az 1926. január 15-i számban jelent meg, és ahogy az év végéig publikált további négy vers (Megfutott a tél, Rügyfakadás, Vágyak, A bolond és a hold) és egy elbeszélés (Kis ember kis tragédiája), még Glatter Miklós néven. Az Új Századok következő év február 1-jén megjelent száma négy verset is hoz tőle (Halálfej előtt, Az élet harcosa vagyok én, Többet akarok, Miért?…), ezeket már Radnóti-Glatter Miklós néven jegyzi. A felsorolt zsengék közül később egyedül A bolond és a hold című vers jelenik meg egy válogatás kötetben, majd az „összesekben”, a többit a diákújság fennmaradt néhány példánya őrzi csak. (A lap 1925 szeptemberében G. M. monogrammal hoz egy esszét „Mi szeretnék lenni?” címmel, melyet Schwotték ugyancsak Radnóti írásának véltek, ennélfogva ez lenne az első, nyomtatásba került Radnóti-mű.)
Ennél jóval ismertebb a költő tevékenysége az ugyancsak fiatal írókat, költőket egybegyűjtő Haladás kör irodalmi diákegyesületben, már csak azért is, mert itt ismerkedett meg Gyarmati Fannival, a későbbi Radnótinéval, és Vas Istvánnal, aki Nehéz szerelem című önéletrajzi regényében meg is örökíti a Haladás körben történő találkozásukat. Ám a Haladás, a Népszava és a Mindnyájunk Lapja is csak később, az Új Századok után hozza írásait, ez utóbbi már a libereci (reichenbergi) főiskolai tanév idején, 1927/28-ban.
Ferencz Győző Radnóti-életrajzából (Osiris, 2005) tudható, hogy az ifjú költő korai verseit 1925-től 1926 végéig egy sötétkék márványmintás füzetbe írja, 1926 végétől 1931 januárjáig pedig egy kisebb, pepita fedelű füzetbe dolgozik. Ferencz utal Schwott Lajosnak a PIM számára adott visszaemlékezéseire, de nem ismeri a folyóiratban megjelent versek címeit és mennyiségét. Korábbi, a monográfusok szerint Ady és a Nyugat hatását magukon viselő költészeti és prózai próbálkozások tehát a fennmaradt füzetekből ismertek a kutatók előtt, ám az első, nyilvánosságra érdemesített versek és prózai írások Halassy tanár úrnak, és az Új Századoknak köszönhetők, és mindegyik elolvasható a Kritika fent említett, 1980. augusztusi számában.

József Attila titokzatos barátja

Ha számba vesszük József Attila barátait, akkor Hatvany Bertalantól Fejtő Ferencen, Németh Andoron át Ignotus Pálig többeket felsorolhatnánk, ám kevesen említenék Barta István banktisztviselőt, akinek mély katolicizmusa 1935 körül bizonyíthatóan hatással volt a „proletárköltőre”.
Barátságuk emléke több vers (például az Egy ifjú párra és a Harag), egy nevezetes fotósorozat, mely Barta és felesége lakásán készült 1935. szeptember 21-én, s a fiatal házasokon és a költőn kívül még Szántó Juditot örökíti meg. Ugyancsak barátságukról tanúskodik a Medvetánc kötet 4. sorszámú példánya, két beleírt és egy beleragasztott József Attila verskézirattal, mely több más, Barta vonatkozású dokumentummal a közelmúltban került Münchenből Magyarországra, éppen hatvan évvel azután, hogy Barta magával vitte az emigrációba.
Barta István 1900-ban Nagyváradon született, zsidó családban. Kereskedelmi tanulmányokat folytatott, majd a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nagyváradi fiókjában dolgozott 1925-ig. Ekkor a bank budapesti központjába helyzeték, vezető beosztásba került. 1934-ben megnősült, és ekkoriban ismerte meg József Attilát, akivel barátsága 1935 körül szilárdult meg – a költő verseiben is tetten érhető a mélyen hívő katolikus Barta hatása, akivel vallásfilozófiai vitákat folytattak. (Érdemes megemlíteni Lengyel András vonatkozó tanulmányait.) Ebben az időben József Attilát egymást kizáró tanok foglalkoztatták, mint a katolicizmus és a pszichoanalízis, melyek a költő ekkor írt verseit vizsgálva főleg a bűn értelmezésében mondtak egymásnak ellent. Az egyik hatás Gyömrői Edit felől érkezett, a másik a pszichoanalízist egyértelműen elutasító Bartától. A bankár később úgy emlékezett, hogy a költővel való kapcsolata baráti volt, és József Attilától egyáltalán nem állt távol az ő világnézete. Nem zárható ki, hogy Barta pénzzel is támogatta az anyagi gondokkal folyamatosan küzdő költőt, de hiba lenne feltételezni, hogy ez adta volna barátságuk alapját.


A Medvetánc című kötet 4. számú példányát így dedikálta József Attila: „Barta Pistának, mind régebbi és mind melegebb barátsággal és szeretettel Bp. 1935. J. Attila.”. A költő által beírt egyik vers az 1925-ös keltezésű „Ajtót nyitok…”, a másik az 1935-ös „Mint a gyermek…”. A Haszon című versben pedig az „Attila” szót áthúzta és kijavította „Öregem”-re. Emellett Barta az általa még Magyarországon félbőrbe köttetett könyvbe beragasztott egy, a költőtől korábban kapott autográfot, a Számvetés című vers rózsaszínű (!) papírra fekete tintával készült kéziratát, melyet így írt alá: „Bp. 1933 nov. 11. 8-kor a Bucsinszkyban”.
Barta későbbi sorsáról Denis Silagi (Szilágyi Géza költő fia) történész, az Amerika Hangja müncheni szerkesztőségének vezetője visszaemlékezéséből tudhatunk. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, onnan megszökött, a jezsuiták bújtatták. A háború után csak néhány hétig dolgozhatott, az utcáról vitte el egy orosz járőr „málenkij robotra”. Miután az archangelszki táborban kiütéses tífuszt kapott, hazatérhetett. 1947-től az ipari minisztériumban dolgozott, ebben az évben elvált feleségétől. Rá egy évre mégis együtt hagyták el az országot: az asszony Izraelben, Barta Münchenben telepedett le. Különféle katolikus szervezetek segítségére szorult, közben 1952 és 1958 között az Amerika Hangja szerkesztősége alkalmazta. Ezt követően egy textilüzem könyvelését vezette, 1967-ben bekövetkezett haláláig. Utód híján hagyatékát ügyvédjére, Edith Endrös-Baumra bízta, aki évtizedekig gondozta Barta örökségét, a Magyarországról kimentett kevés emléke között az íróasztalán élete végéig őrzött mosolygós József Attila fényképet és a Medvetánc nevezetes példányát.
Barta egyéb irodalmi kapcsolatai további kutatásokra érdemesek, annyit bizonyosan tudni, hogy baráti köréhez tartozott Nagy Lajos, Zsolt Béla és kapcsolatban állt a Kner-családdal. A hagyatékban fennmaradt két levél Kner Imrétől, és Bartának egy feljegyzése, mely egy, a Knernél kiadásra szánt, de el nem készült József Attila kötet terveit tartalmazza, vélhetően 1934-ből.

Radnóti és a szigorú szerkesztők

Ismeretlen Radnóti-kézirat került elő a közelmúltban: a költő egyik legismertebb verse, A „Meredek út” egyik példányára itt még más címmel és az apró, de emlékezetes irodalmi vitát kiváltó, a kinyomtatott változatban már nem szereplő szóval olvasható.
„Éjjel. Vas Pista mutatja a Szabadságban a Ny[ugat]. szeptemberi számát. A «Meredek út« egyik példányára c. versem van benne. – tönkretéve! Az utolsó sor: Mert maga még sosem ölt – helyett: mert maga sosem ölt. Rettenetes ez, nem érdemes verset kiadni.” – írja naplójában Radnóti Miklós, 1939. augusztus 31-én. A vers utolsó sorából a „még” szót Gellért Oszkár húzta ki, Babits Mihállyal egyetértésben, de a szerző tudta nélkül, mert – ahogy Gellértet idézi a napló, „súlyosabban esik és a még különben is zavart. Ma még nem, de esetleg holnap igen?” Radnóti napokkal később még mindig azon kesereg, hogy „tönkre van téve a daktilusz”, holott a társaságában ülő irodalmárok mindegyike, Vas, Bálint György, Cs. Szabó László és Halász Gábor egyetért a szerkesztők döntésével. Nekik több bajuk van a harmadik versszak utolsó sorában leírt „szöszöskével” („és a pipacs szöszöske szára zöld”), a negédes, gyermeteg jelző az, amit kortárs kritikusai és az utókor irodalmárai Radnóti gyengéjének tartanak. Cs. Szabó a napló szerint idegennek érezte a kifejezést, és Vasnak már Radnóti halála után, 1946-48 körül írt, de csak a közelmúltban (Holmi, 2009/6.) publikált esszéjében is a „szöszöskét” hozta példának a „pepecselő jelzőkre”, melyek „gyakran a legkomolyabb szakaszok hatását semmivé teszik”.

A vers 1939. június 1-jén született, a Nyugat szeptemberben közli, kötetben pedig csak a posztumusz Tajtékos égben jelent meg 1946-ban, azonban minden almalommal az ismert címmel és nem azzal, amit a jelen kézirat tartalmaz („Ajánlás. Egy kiadói elszámolásra”) Az említett kiadó bizonyára a Cserpéfalvi, mely a Magyar Bibliophil Társaság díjat is kiérdemlő Meredek út kiadója, egyben ezekben a nehéz hónapokban a költő egyik legfontosabb munkaadója. (A kötetet nyomdai munkálatait a Kner nyomdában végezték, a tipográfia a cégvezető és felejthetetlen könyvművész, Kner Imre tanítványa és unokaöccse, Haiman György munkája. A Radnótit és egyetemi társait tagjainak tudó Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma vezéregyénisége Buday György grafikus volt, Knerék állandó munkatársa.) Cserépfalvi Imre visszaemlékezéseiben külön fejezetet szentel Radnótinak, aki már a harmincas évek elejétől állandó látogatója volt a kiadó Váci utcai üzletének. Az évtized közepétől részt vett a kiadó munkájában, egy ifjúsági sorozat szerkesztőjeként, fordítóként, és József Attila költői hagyatéka feldolgozójaként. A József Attila-életműsorozat első darabját, Galamb Ödön Makói évek című memoárját lektorálta, a kötet második fele pedig a költő hátrahagyott verseiből közöl válogatást, Radnóti szerkesztésében. Utoljára 1943 karácsonyán találkoztak, Cserépfalviék Kati lánya József Attila verseket szavalt a Radnóti házaspárnak.
A „kiadó elszámolást” jelképes eljárásnak, gesztusnak tekinthetjük Radnóti részéről, hiszen neki nem a baloldali írókat a végsőkig támogató Cserépfalvival, hanem a kíméletlenül szűkülő lehetőségekkel volt problémája – csak heteket, néhány hónapot tölthetett otthon két munkaszolgálat között, önálló kötetre már nem volt lehetősége, a költőknek sokáig munkát adó rádióból a numerus clausus több írótársával együtt kiszorította. A vers jól jellemzi az üldöztetését halála pillanatáig költőként és nem zsidóként elszenvedő Radnótit. Érdemes megint Vas Istvánt idézni: „Radnóti ezt a megoldást választotta, olyan kitartással, mely tán kényelmességből fakadt is, hősiességbe torkollt”.