Egy megkerült Radnóti-fotó és egy kezdő költő zsengéi

Radnóti Miklós 1923 és 1927 között tanult az Izabella utcai (időközben Báró Wesselényi Miklós nevét felvett) fiú felső kereskedelmi iskolában. Ezekből az évekből több fotót is közöl a Bókay László által összeállított Radnóti Miklós Fényképek című kötet (Osiris, 1999), ám az albumban nem szerepel az iskola labdarúgó csapatának csoportképe, melyen – második sorban, balról az első – Radnóti, akkor még Glatter Miklós, a csapat centere gugol.
A képet a Kritika 1980. augusztusi száma közölte, a kezdő költő néhány korai versével: ezek Radnóti első, nyomtatásban megjelent művei, melyeket az Új Századok diákújság közölt 1926-27-ben. Így áll össze egy ritka kollekció Radnóti középiskolás éveiből.
A kilenc vers, egy elbeszélés és egy rövid esszé az Új Századok című diákfolyóiratban jelent meg, melynek szerkesztője Halassy Károly gyorsírótanár volt, aki több éves szünet után 1925-ben indította újra a fiatal, középiskolás írók, költők és grafikusok munkáinak helyet adó kőnyomatos, „házilag” előállított újságot. A kereskedelmi iskola diákjai közül először Schwott Lajos karikaturista (később a Lúdas Matyi munkatársa, a csapatképen legelöl középen ül kapusként), majd Radnóti, később pedig osztálytársuk és barátjuk, Rosner Imre csatlakozott a lap szerkesztőségéhez, és vett részt a Halassy lakásán tartott szerkesztőségi összejöveteleken. Radnóti első verse, az Ősz az 1926. január 15-i számban jelent meg, és ahogy az év végéig publikált további négy vers (Megfutott a tél, Rügyfakadás, Vágyak, A bolond és a hold) és egy elbeszélés (Kis ember kis tragédiája), még Glatter Miklós néven. Az Új Századok következő év február 1-jén megjelent száma négy verset is hoz tőle (Halálfej előtt, Az élet harcosa vagyok én, Többet akarok, Miért?…), ezeket már Radnóti-Glatter Miklós néven jegyzi. A felsorolt zsengék közül később egyedül A bolond és a hold című vers jelenik meg egy válogatás kötetben, majd az „összesekben”, a többit a diákújság fennmaradt néhány példánya őrzi csak. (A lap 1925 szeptemberében G. M. monogrammal hoz egy esszét „Mi szeretnék lenni?” címmel, melyet Schwotték ugyancsak Radnóti írásának véltek, ennélfogva ez lenne az első, nyomtatásba került Radnóti-mű.)
Ennél jóval ismertebb a költő tevékenysége az ugyancsak fiatal írókat, költőket egybegyűjtő Haladás kör irodalmi diákegyesületben, már csak azért is, mert itt ismerkedett meg Gyarmati Fannival, a későbbi Radnótinéval, és Vas Istvánnal, aki Nehéz szerelem című önéletrajzi regényében meg is örökíti a Haladás körben történő találkozásukat. Ám a Haladás, a Népszava és a Mindnyájunk Lapja is csak később, az Új Századok után hozza írásait, ez utóbbi már a libereci (reichenbergi) főiskolai tanév idején, 1927/28-ban.
Ferencz Győző Radnóti-életrajzából (Osiris, 2005) tudható, hogy az ifjú költő korai verseit 1925-től 1926 végéig egy sötétkék márványmintás füzetbe írja, 1926 végétől 1931 januárjáig pedig egy kisebb, pepita fedelű füzetbe dolgozik. Ferencz utal Schwott Lajosnak a PIM számára adott visszaemlékezéseire, de nem ismeri a folyóiratban megjelent versek címeit és mennyiségét. Korábbi, a monográfusok szerint Ady és a Nyugat hatását magukon viselő költészeti és prózai próbálkozások tehát a fennmaradt füzetekből ismertek a kutatók előtt, ám az első, nyilvánosságra érdemesített versek és prózai írások Halassy tanár úrnak, és az Új Századoknak köszönhetők, és mindegyik elolvasható a Kritika fent említett, 1980. augusztusi számában.

József Attila titokzatos barátja

Ha számba vesszük József Attila barátait, akkor Hatvany Bertalantól Fejtő Ferencen, Németh Andoron át Ignotus Pálig többeket felsorolhatnánk, ám kevesen említenék Barta István banktisztviselőt, akinek mély katolicizmusa 1935 körül bizonyíthatóan hatással volt a „proletárköltőre”.
Barátságuk emléke több vers (például az Egy ifjú párra és a Harag), egy nevezetes fotósorozat, mely Barta és felesége lakásán készült 1935. szeptember 21-én, s a fiatal házasokon és a költőn kívül még Szántó Juditot örökíti meg. Ugyancsak barátságukról tanúskodik a Medvetánc kötet 4. sorszámú példánya, két beleírt és egy beleragasztott József Attila verskézirattal, mely több más, Barta vonatkozású dokumentummal a közelmúltban került Münchenből Magyarországra, éppen hatvan évvel azután, hogy Barta magával vitte az emigrációba.
Barta István 1900-ban Nagyváradon született, zsidó családban. Kereskedelmi tanulmányokat folytatott, majd a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nagyváradi fiókjában dolgozott 1925-ig. Ekkor a bank budapesti központjába helyzeték, vezető beosztásba került. 1934-ben megnősült, és ekkoriban ismerte meg József Attilát, akivel barátsága 1935 körül szilárdult meg – a költő verseiben is tetten érhető a mélyen hívő katolikus Barta hatása, akivel vallásfilozófiai vitákat folytattak. (Érdemes megemlíteni Lengyel András vonatkozó tanulmányait.) Ebben az időben József Attilát egymást kizáró tanok foglalkoztatták, mint a katolicizmus és a pszichoanalízis, melyek a költő ekkor írt verseit vizsgálva főleg a bűn értelmezésében mondtak egymásnak ellent. Az egyik hatás Gyömrői Edit felől érkezett, a másik a pszichoanalízist egyértelműen elutasító Bartától. A bankár később úgy emlékezett, hogy a költővel való kapcsolata baráti volt, és József Attilától egyáltalán nem állt távol az ő világnézete. Nem zárható ki, hogy Barta pénzzel is támogatta az anyagi gondokkal folyamatosan küzdő költőt, de hiba lenne feltételezni, hogy ez adta volna barátságuk alapját.


A Medvetánc című kötet 4. számú példányát így dedikálta József Attila: „Barta Pistának, mind régebbi és mind melegebb barátsággal és szeretettel Bp. 1935. J. Attila.”. A költő által beírt egyik vers az 1925-ös keltezésű „Ajtót nyitok…”, a másik az 1935-ös „Mint a gyermek…”. A Haszon című versben pedig az „Attila” szót áthúzta és kijavította „Öregem”-re. Emellett Barta az általa még Magyarországon félbőrbe köttetett könyvbe beragasztott egy, a költőtől korábban kapott autográfot, a Számvetés című vers rózsaszínű (!) papírra fekete tintával készült kéziratát, melyet így írt alá: „Bp. 1933 nov. 11. 8-kor a Bucsinszkyban”.
Barta későbbi sorsáról Denis Silagi (Szilágyi Géza költő fia) történész, az Amerika Hangja müncheni szerkesztőségének vezetője visszaemlékezéséből tudhatunk. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, onnan megszökött, a jezsuiták bújtatták. A háború után csak néhány hétig dolgozhatott, az utcáról vitte el egy orosz járőr „málenkij robotra”. Miután az archangelszki táborban kiütéses tífuszt kapott, hazatérhetett. 1947-től az ipari minisztériumban dolgozott, ebben az évben elvált feleségétől. Rá egy évre mégis együtt hagyták el az országot: az asszony Izraelben, Barta Münchenben telepedett le. Különféle katolikus szervezetek segítségére szorult, közben 1952 és 1958 között az Amerika Hangja szerkesztősége alkalmazta. Ezt követően egy textilüzem könyvelését vezette, 1967-ben bekövetkezett haláláig. Utód híján hagyatékát ügyvédjére, Edith Endrös-Baumra bízta, aki évtizedekig gondozta Barta örökségét, a Magyarországról kimentett kevés emléke között az íróasztalán élete végéig őrzött mosolygós József Attila fényképet és a Medvetánc nevezetes példányát.
Barta egyéb irodalmi kapcsolatai további kutatásokra érdemesek, annyit bizonyosan tudni, hogy baráti köréhez tartozott Nagy Lajos, Zsolt Béla és kapcsolatban állt a Kner-családdal. A hagyatékban fennmaradt két levél Kner Imrétől, és Bartának egy feljegyzése, mely egy, a Knernél kiadásra szánt, de el nem készült József Attila kötet terveit tartalmazza, vélhetően 1934-ből.

Radnóti és a szigorú szerkesztők

Ismeretlen Radnóti-kézirat került elő a közelmúltban: a költő egyik legismertebb verse, A „Meredek út” egyik példányára itt még más címmel és az apró, de emlékezetes irodalmi vitát kiváltó, a kinyomtatott változatban már nem szereplő szóval olvasható.
„Éjjel. Vas Pista mutatja a Szabadságban a Ny[ugat]. szeptemberi számát. A «Meredek út« egyik példányára c. versem van benne. – tönkretéve! Az utolsó sor: Mert maga még sosem ölt – helyett: mert maga sosem ölt. Rettenetes ez, nem érdemes verset kiadni.” – írja naplójában Radnóti Miklós, 1939. augusztus 31-én. A vers utolsó sorából a „még” szót Gellért Oszkár húzta ki, Babits Mihállyal egyetértésben, de a szerző tudta nélkül, mert – ahogy Gellértet idézi a napló, „súlyosabban esik és a még különben is zavart. Ma még nem, de esetleg holnap igen?” Radnóti napokkal később még mindig azon kesereg, hogy „tönkre van téve a daktilusz”, holott a társaságában ülő irodalmárok mindegyike, Vas, Bálint György, Cs. Szabó László és Halász Gábor egyetért a szerkesztők döntésével. Nekik több bajuk van a harmadik versszak utolsó sorában leírt „szöszöskével” („és a pipacs szöszöske szára zöld”), a negédes, gyermeteg jelző az, amit kortárs kritikusai és az utókor irodalmárai Radnóti gyengéjének tartanak. Cs. Szabó a napló szerint idegennek érezte a kifejezést, és Vasnak már Radnóti halála után, 1946-48 körül írt, de csak a közelmúltban (Holmi, 2009/6.) publikált esszéjében is a „szöszöskét” hozta példának a „pepecselő jelzőkre”, melyek „gyakran a legkomolyabb szakaszok hatását semmivé teszik”.

A vers 1939. június 1-jén született, a Nyugat szeptemberben közli, kötetben pedig csak a posztumusz Tajtékos égben jelent meg 1946-ban, azonban minden almalommal az ismert címmel és nem azzal, amit a jelen kézirat tartalmaz („Ajánlás. Egy kiadói elszámolásra”) Az említett kiadó bizonyára a Cserpéfalvi, mely a Magyar Bibliophil Társaság díjat is kiérdemlő Meredek út kiadója, egyben ezekben a nehéz hónapokban a költő egyik legfontosabb munkaadója. (A kötetet nyomdai munkálatait a Kner nyomdában végezték, a tipográfia a cégvezető és felejthetetlen könyvművész, Kner Imre tanítványa és unokaöccse, Haiman György munkája. A Radnótit és egyetemi társait tagjainak tudó Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma vezéregyénisége Buday György grafikus volt, Knerék állandó munkatársa.) Cserépfalvi Imre visszaemlékezéseiben külön fejezetet szentel Radnótinak, aki már a harmincas évek elejétől állandó látogatója volt a kiadó Váci utcai üzletének. Az évtized közepétől részt vett a kiadó munkájában, egy ifjúsági sorozat szerkesztőjeként, fordítóként, és József Attila költői hagyatéka feldolgozójaként. A József Attila-életműsorozat első darabját, Galamb Ödön Makói évek című memoárját lektorálta, a kötet második fele pedig a költő hátrahagyott verseiből közöl válogatást, Radnóti szerkesztésében. Utoljára 1943 karácsonyán találkoztak, Cserépfalviék Kati lánya József Attila verseket szavalt a Radnóti házaspárnak.
A „kiadó elszámolást” jelképes eljárásnak, gesztusnak tekinthetjük Radnóti részéről, hiszen neki nem a baloldali írókat a végsőkig támogató Cserépfalvival, hanem a kíméletlenül szűkülő lehetőségekkel volt problémája – csak heteket, néhány hónapot tölthetett otthon két munkaszolgálat között, önálló kötetre már nem volt lehetősége, a költőknek sokáig munkát adó rádióból a numerus clausus több írótársával együtt kiszorította. A vers jól jellemzi az üldöztetését halála pillanatáig költőként és nem zsidóként elszenvedő Radnótit. Érdemes megint Vas Istvánt idézni: „Radnóti ezt a megoldást választotta, olyan kitartással, mely tán kényelmességből fakadt is, hősiességbe torkollt”.

Hauswirth Magda: Művészek a rajzlapon

A hazai és nemzetközi művészvilág legjavát megrajzolta Hauswirth Magda (1903-1999) grafikus, színházi magazinokban, vicclapokban, rejtvényújságokban, könyvekben jelentek meg karikatúrái, róla azonban keveset tudunk – önéletrajza eddig kéziratban maradt.
Gyermekkorában egy kávéház teraszán érdekes arcot pillantott meg. Máris lerajzolta, majd megmutatta a modellnek, aki aláírásával elismerését fejezte ki a rögtönzött portré iránt. Ady Endre volt. Hauswirth Magda a város egyik legkeresettebb díszítő-festő műhelyében dolgozott, apja, a cég tulajdonosa, Hauswirth Ödön mellett. Az Iparművészeti Főiskolán ugyancsak díszítő-festő szakon tanult, majd Jaschik Álmos szabadiskolájában képeztette magát, ingyen, mivel közben a textil-szakosokat tanította szabás-varrásra.
Segédtördelőként került a Színházi Élethez, ahol hamar felfigyeltek páratlan rajzkészségére. Egyik felfedezője Grätzer József, Karinthy Frigyes titkára volt (abból élt, hogy Karinthytól elkérte az írónak az elszakított országrészeken megjelenő kötetei után járó jogdíjat), aki Hauswirth Magdát bízta meg Sicc című, örökbecsű humoros rejtvénykönyvének illusztrálásával. A lap nem tudott mással fizetni, csak heti egy színházi páhollyal. A szerkesztőségben ismerte meg az újságíró Pán Imrét, akihez kilenc kérő kikosarazása után feleségül ment. Mikor Pán önállósult, és 1937-ben megalapította Sztár című filmmagazinját, felesége követte, és együtt nyitották a lap Andrássy úti üzletét, a filmrajongók üzletét. A filmmel kapcsolatos könyveket, újságokat tartottak, színész-képeslapokat nyomtattak, melyeket dedikálva küldtek szét a rajongóknak. Mikor Pán Imrét munkaszolgálatra vitték, Hauswirth Magda egyedül vezette tovább az üzletet.


A világháború után Pán testvérével, Mezei Árpáddal és az orvos-professzor Gegesi Kiss Pállal megalapította az Európai Iskola művészkört, az Andrássy úti üzlet pedig Művészbolt néven metszetbolttá és kiállító-teremmé alakult át. Bár szombat esténként Amerikai úti házukban Bálint Endre, Anna Margit, Korniss Dezső, Lossonczy Tamás vendégeskedett, Hauswirth Magda a Pesti Izé és Fűrész című vicclapok karikatúristájaként dolgozott. Erről a férj művészbarátai annyira nem tudtak semmit, hogy mikor Hauswirth egy karikakúra-kiállításon összefutott Gyarmathy Tihamérral, a festő megkérdezte: „Magát az ilyesmi érdekli?” Erre Hauswirth rámutatott az egész falat betöltő munkáira. Az ő barátja Várnai György és Réber László volt, a gyógypedagógus Pető András, vagy Rátonyi Róbert, akinek könyveit is illusztrálta.
A Pesti Izé és a Fűrész a diktatúra áldozatává vált, Hauswirth Magdát az 50-es években az IBUSZ foglalkoztatta, plakátokat, propaganda-anyagokat, útikönyv-illusztrációkat készített. 1956 nyarán Gál György főszerkesztő felkereste, hogy hamarosan útjára indul egy rejtvényújság, számítana a karikatúrista közreműködésére. Hauswirth októberben elutazott Sárospatakra, hogy a szakszervezeti üdülőben felkészülhessen az új feladatra. Közben kitört a forradalom, az üdülőben a zongoraművész Bächer Mihállyal és Kadosa Pállal hallgatták a rádió adásait. A „nyaralás” egy kicsit elhúzódott, mert hetekig nem jutottak fel Pestre. (Pán Imre hamarosan Párizsba utazott és nem tért többet vissza.)A Füles végül 1957 februárjában elindult, Hauswirth Magda pedig 34 éven át rajzolt, főleg művész-portrékat, karikatúrákat a lap számára.
A magyar színházi élet legjava mellett rajzolta Hacsaturjánt, Joseph Kozmát. Életrajzában leírja, hogyan mesélt három gyerekéről Gilbert Becaud, amikor modellt ült neki. Richtert zongorázás közben rajzolta, Devecseri Gábort betegágyán, mellette ült barátja, Robert Graves, akiről több portrét is készített. Scheiber Hugóval, a család barátjával kölcsönösen többször lerajzolták egymást. Modellje volt az emigrációból hazatérő Lengyel Menyhért, a Hacsek és Sajó szerzője, Vadnai László és Páger Antal. Csortost és Kabost filmfelvétel közben rajzolta le, Gábor Miklóst és Tolnayt a Nem félünk a farkastól előadás szünetében. Akiket a lakásukon keresett fel, mindenkitől kapott legalább egy kávét. Kivéve Honthy Hannától. Latinovits-csal meggyűjt a baja. „Szép ember. Mondtam neki, azért nem sikerül, mert olyan szabályos. Csak kívülről, felelte. Belülről nem.”

Kassák és Füst Milán

„Erőkkel megáldott s kétségekkel és rémületekkel megvert ember” – írta Kassák Lajos Füst Milánról a Nyugatban, 1927-ben. Az itt közölt, két évvel későbbi levelezőlap ugyancsak kettejük kapcsolatáról, és egy harmadikról, a néhány hete elhunyt Osvát Ernőről szól.
Füst Milán, az „antiimpresszionista”, a „sötétnézésű és mélyenlátó középkori lélek” éppúgy tartozott Kassák köréhez, mint a Nyugatéhoz, ám semmilyen kategóriához, irányzathoz nem volt sorolható. Ugyanakkor volt egy kétségtelen igazodási pont az életében: Osvát Ernő, a kíméletlenül őszinte kritikus és szerkesztő, csaknem olyan kíméletlen, mint amilyen később Füst Milán maga is lett a hozzá forduló fiatal költőkkel.
Egy vékonyabb kötetet is kitennének naplójának azon részei, melyek Osváttal való kapcsolatáról szólnak, még évek múltán sem volt képes túltenni magát halálán, senkivel sem tudta pótolni hiányát. Holott a húszas években többször „szakítottak” (így írta naplójában), és porig sújtotta az 1927-ben elkészült Catullus című drámájának fogadtatása Osvát részéről („Nem remekmű. De rendkívüli munka.”), hiába közölte végül a Nyugat, és hiába méltatták barátai, többek között Kosztolányi Dezső. Szomjazott a kritikájára, de nem tudta elviselni. „Tűrnöm kell, hogy Osvát megtörje lendületemet, önérzetemet. Én bámulom szellemét s ambiciózus vagyok – s azt akarom, hogy munkám a legszigorúbb ítélet mértékének megfeleljen, - de viszont beteggé tesz, megőröl, hogy folyton az ő arcát látom magam előtt s az ő ízlése szerint próbálom mérlegelni, amit csinálok. – Borzasztó, ez lehetetlen, - egyetlen embernek dolgozni”. Máshol: „Sok kárt tud okozni Osvát. Valósággal nyomorúltnak éreztem magam, - nem akartam munkámról tudni, - gyűlöltem”. Íme egy naplóbejegyzés hónapokkal Osvát 1928 októberében bekövetkezett halála után: „Állandóan Osváttal álmodom most, minden éjjel… Hogy nem sikerült az öngyilkosság, - hogy súlyosan beteg... hogy él!” Két évvel később: „O. E. volt a szellemem köszörűköve, - nékem semmi más nem volt. Minthogy nagyon kemény kő volt: őt választottam – s minthogy hozzászoktam a keménységhez, - a puhábbak hozzá képest mit se számítottak többé”.
Fennmaradt egy levél, melyet egy nappal később, mint a tárgyalt levelezőlap, írt Elek Artúrnak, a Nyugat műkritikusának: „állandóan ő [Osvát] jár az eszemben, ez a szegény, ez a drága, ez a pótolhatatlan, haragszom rá, vitázom vele s egész életemmel csüggök rajta”Az alábbi levelezőlap abból az időszakból származik, amelyik hiányzik Füst terjedelmes, Szilágyi Judit által feldolgozott naplójából. Az egyik füzetet 1928. március 1-jén zárta, a meglévő következőt 1930. június 14-én kezdte. A kettő között, 1928 tavaszától fél évet Baden-Badenben, a Freud-tanítvány pszichoanalitikus, Georg Groddeck kezelése alatt töltött. Czeizel Endre kutatásaiból tudhatjuk, hogy az író igen sok, állítólag tizenkilenc különböző testi bajban szenvedett, ehhez jött mániás depressziója, mely gyermekkorától élete végig kísértette.
A levélben említett, Kassák által Osvátról írt cikk feltehetően az, melyet a Századok közölt a következő évben. (Kassák tollából több, Osvát vonatkozású írás is megjelent, A hiányzó kritika. Levél Osvát Ernőhöz című esszét 1927 decemberében hozta le a Korunk, az Emlékezzetek rá! című emlékversnek pedig a Munka adott helyet 1930-ban.) Az új lap alapításának szándéka éppen Kassákkal nem egészen érthető, legalábbis ekkor nem lehetett aktuális, hiszen a Munka 1928-tól elindult és tíz éven át működött.


Kassák és Füst kapcsoltára, ahogyan erre Somlyó György is kitért Füst-monográfiájában, a kölcsönös tisztelet volt jellemző. Kassák fent idézett méltatása éppen akkor jelent meg a Nyugatban, amikor a Catullus fogadtatása és az Osvát megjegyzései okozta sebek a legmélyebbek voltak. Füst hálájáról 1928. március 19-én kelt levele tanúskodik.

Nagyságos Kassák Lajos író Úrnak
Budapesten VI.
Lehel-utca 6. – V. em. 1.

(alatta pecséttel) Dr. Füst Milán
Budapest, I. Budaörsi-út 18. III. 28.
Telefon: Automata 539-24.

Kedves Lajos, nagyon köszönöm soraid. Azóta O. E.ről szóló cikkedet már elolvastam. A cikk nagyon érdekes, aki írta, elég jól ismerte őt. Én akkoriban még jobban ismertem, - életem egyik legfontosabb kérdése O. E. volt, - így hát nehezen vagyok kielégíthető. A cikknek több hibáját látom – ezekről azonban s általában arról a nagy kérdésről, hogy ki volt ez a szellem, csak személyesen tudnék, ha nem is vitázni, de észrevételeket cserélni. – Sajnálom, hogy bele kell nyugodnom, hogy hosszú ideig nem foglak látni. – Új lapot kellene csinálni Lajos, ha tudsz pénzes embert, aki hajlandó ily butaságra, hogy pénzét effélébe fektesse, - én készen állok. – Egyébként, ami történt: szomorít, de nem izgat, el voltam készülve rá. – Ne foglalkozzál íráson kívüli butaságokkal, Lajos, - ez a kérésem, ez a tanácsom. Ne tedd, ne tedd. Kár az energiákért s főként a szenvedésekért. Szíveld meg ezt a pár szót. – Dolgozom, megint nyakig belegabalyodtam egy átkozott munkába. – Egészségileg, most néhány nap óta tűrhetőbb az állapotunk. (Betegek voltunk.) Ölelünk Benneteket és arra kérünk, hogy fogadj szót nekünk. Barátod: Füst Milán.
A lapot visszaküldtem.
Bpest, 1929. december 11.