Miből élt a Nyugat?

A Nyugat mecénásai között elsősorban Hatvany Lajost, Fenyő Miksát szoktuk emlegetni, de keveset beszélünk a magánvagyonukkal tulajdonosként is csatlakozó munkatársakról (Móricz, Babits) és a részvények vásárlásával a kiadót életben tartó bankárokról, mágnásokról.A folyóirat 1908-as indulását követő évben létrejött a lap anyagi fedezetének megteremtését szolgáló könyvkiadó, mely mindenekelőtt a Nyugat állandó szerzőinek köteteit kívánta megjelenteti. A sort Gellért Oszkár A deltánál című verseskötete nyitotta meg, Falus Elek tervezte borítóval, az első sikerkönyv Móricz Zsigmond Hét krajcárja volt. Egy évvel később a kiadó részvénytársasági formát vett fel, a többségi tulajdonos Hatvany lett. Pontosabban (Láng József Ady-kutató közlése szerint) 110, egyenként ezer korona névértékű részvényből 65 maradt a Hatvany-család tulajdonában, a maradék 45 részvényen tíz tulajdonos osztozott, a kor olyan mágnásai, mint Chorin Ferenc, Weiss Manfréd gyártulajdonosok, Károlyi Imre nagybirtokos, Lánczy Leó és érdi Krausz Simon bankárok
Hatvany a lapot és a kiadót az alapító tagok, és elsősorban Ady Endre fórumaként szerette volna működtetni, ellentétben a kísérletező Osvát Ernővel és a többi szerkesztővel. Jellemző a Hatvany pártfogását élvező Adyra, hogy természetesnek vette, ő is részesül a részvényekből. Mivel a részvényeket nagyjából már kiosztották, 1910 márciusában Ady szemrehányó levelet ír Fenyő Miksának, aki válaszában a sértődött költőt Hatvanyhoz irányítja. („Ami azt illeti, hogy részvényeket akarsz, hát e tekintetben írj Hatvanynak: ha neki úgy tetszik, adjon. Én a magam részéről ezt az ügyedet nem képviselhetem. Különben is naiv dolog azt hinni, hogy te néhány részvénnyel arra bírhatsz bennünket, hogy egy kedvetlen gyönge figyelődre azt mondjuk, hogy kiváló munka.”)
Egy percig sem volt béke a kiadónál, a szerkesztők vitája odáig fajult, hogy Hatvany a részvénytársaság megalapítása után alig egy évvel, 1911 áprilisában részvényeinek felét eladta Magyar(-Mannheimer) Mórnak, a Révay kiadó üzletvezetőjének. A Nyugat Rt. cégvezetőjévé előlépett Magyar nemcsak Hatvany, hanem más tulajdonosok részvényeiből is vásárolt. Ez az állapot csak háromnegyed évig tartott: Hatvany és Osvát párbaját követően Magyar Mór – állítólag Móricz fegyverével – főbe lőtte magát, mivel a kiadó csődjét látta Osváték vitájában.
A részvények sorsa ettől kezdve bizonytalan. Az tűnik biztosnak, hogy az Athenaeum kiadóhoz kerültek Hatvany részvényei, a kistulajdonosoknál lévő papírok is nyilván gazdát cseréltek, vagy egyszerűen elértéktelenedtek. A kiadói tevékenység „biztosra ment”, piaci szempontból gazdaságos köteteket (Ady, Móricz) jelentetett meg, és ekkor készültek a két-három művet is egybekötött kolligátumok. 1914-től következett a kiadói működés mélypontja, Ady beperelte a Nyugatot, Móricz pedig megvásárolta a készletben maradt összes könyvét, majd szerződést kötött a Légrády testvérekkel azok forgalmazására. 1917-ben minden megmaradt könyvet átadtak a Lantos Antikváriumnak, ahol az eladhatatlan köteteket megsemmisítették, miközben a folyóirat is hatalmas árengedménnyel kínálta a műveket A megszűnt kiadó helyett a folyóirat jelentette meg az újabb köteteket, főleg bibliofil kötéssel (Babits Recitativ, Móricz Szegény emberek, Kaffka Az élet útján stb.).
Az biztos, hogy Osvát öngyilkossága után (1929) a szerkesztést vállaló Móricz a Légy jó mindhalálig színdarab honoráriumából megveszi az akkor már tetemesnek nem mondható cégvagyon harmadát, Babits ugyanilyen tulajdonrészre a Baumgarten alapítványtól hoz támogatást, a harmadik harmad Fenyő Miksáé lesz. Móricz nagy hangsúlyt fektetett a könyvkiadói tevékenység fellendítésére, több sorozat indítását is kezdeményezte. A lendület négy évig tartott, Móricz Gellért Oszkárnak adja tulajdonrészét. Ezt követően az első komoly kötet 1934-ben Babits irodalomtörténete volt, mely a Könyvnapra látott napvilágot. A kiadó folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdött, sokszor előfordult, hogy már meghirdetett könyvek mégsem készültek el. 1940-ben az ekkor már kft formájában működő kiadót törölték a névjegyzékből. Az utolsó években elsősorban Kosztolányi és Illyés munkái (Kosztolányi esetében posztumusz) jelentek meg, a folyóirat kiadói tevékenysége 1944 nyarán fejeződött be, a hatóságok kényszerítésére. A világháború után még rövid ideig, a Révai kiadó berkein belül működött, majd az államosítás áldozatává vált, mint minden más magánkiadó.
Az itt közölt, 1911-ben kibocsátott részvényen Osvát Ernő és Magyar Mór aláírása olvasható, a szelvényeken Ignotus és Hatvany kézjegyét ismerjük fel. A Nagy Lajos-köteten lévő ceruzás rájegyzés pedig arra utal, hogy e példány is megfordult Lantos antikváriumában.

Vas István és a „nehéz szerelem”

Vas István születésének századik évfordulóját egy olyan könyvvel ünnepeljük, melynek maga is szerzője, de rajta kívül még Radnóti és Szentkúthy; költészet, próza, esszé, mozgásművészet és fotóművészet egyben. Egy magyar táncosnő – Nagy Etel emlékére.
Vas István ismert, sokat idézett bon mot-ja szerint „Isten előtt tíz évig, négy évig az emberek előtt is” felesége volt Nagy Etel, Kassák Lajos nevelt lánya, a Cserépfalvi által 1940-ben kiadott kötet címszereplője. Eti alakját nemcsak ez az antikvár árveréseken igen ritkán előforduló vékony kötet örökíti meg, de főszereplője Vas István Nehéz szerelem című regényfolyamának is. (Sőt, Déry Tibor Befejezetlen mondatában is kapott helyet.) Nem véletlenül, hiszen nem kevesebb szerep jutott neki a három évvel fiatalabb költő életében, mint hogy kitárta előtte a gyárigazgató fiaként meg nem ismerhető világ kapuját és elhozta a lobogó szerelem érzését. A zsidó úrifiú és a magyar paraszti ősöktől származó lány a később mindkettőjük számára ellenséggé váló Kassák nélkül nem találkozhatott volna: a fiatal költő akkor még az avantgárd atyját tartotta mesterének, Eti pedig maga is részt vett a Munka-kör tevékenységében, bár kelletlenül ugyan, de fellépett az anyja, Simon Jolán vezette szavalókórus előadásain. Kassák Bulcsú utcai lakásában látták egymást először, az igazi találkozásra 1929-ben Bécsben került sor, ahol mindketten tanultak, Vas viszonylagos jómódban, Eti pedig meglehetős szegénységben. Szakításoktól és kibékülésektől mozgalmas kapcsolatukban ugyanazt az utat járták be, az avantgárdtól a klasszikus művészetig (egyikük Bach és a magyar népdal felé, másikuk Vörösmarty és Catullus felé), eltávolodva a Munka-körtől, a szigorú és despotizmusra hajlamos Kassák hatásától.
Nagy Etel 26 éves volt élete első önálló táncestjén és 31 éves az utolsón. 1937 nyarán jelentkeztek az első tünetek, fejfájását az orvosok akkor még hisztériának vélték, majd diagnosztizálták az agydaganatot. Még ki tudott békült anyjával, aki nem sokkal később öngyilkos lett, 1939-ban pedig Eti is elhunyt.
Egy táncos életműve fennmaradt mozgókép nélkül szinte rekonstruálhatatlan. Ezzel a keserű igazsággal száll szembe az emlékkönyv hónapokkal Eti halála után, hiszen azok szólalnak meg, akik látták őt táncolni, és akik képesek az élményt a lehető legérzékletesebben rögzíteni, ki versben (Radnóti Miklós Ősz és halál, Hajnal Anna Ezüstös szép ruhában címmel), ki prózában (Boldizsár Iván és Szentkúthy Miklós). De Eti három írása is szerepel a könyvben, a modern tánc gyökereiről, orosz balettről, Isadora Duncanről, a test viselkedéséről és a táncosnő szerepéhez való viszonyáról. Ki tudja, talán idővel elkallódtak volna. És szemtanú a kötetről a Nyugatban megemlékező Bálint György, aki így ír: „Mozdulatai leváltak róla, túlélték és tovább rezegnek néhány száz vagy néhány ezer ember tudatában”. Számunkra, akik nem tartozhatunk a néhány száz vagy néhány ezer ember közé, fennmaradtak a nagyszerű nyomdász és tipográfus, Lengyel Lajos – maga is a Munka-kör tagja – fotósorozata, melyből a kötet is válogat.
Eti sok szempontból kitörölhetetlen maradt Vas életében, hiszen a megözvegyült költő egy darabig még „árja párjaként” mentesülni tudott a munkaszolgálattól, az új szerelem, Szántó Piroska (a harmadik feleség) pedig 1944-ben Nagy Etel papírjaival bujkált Bajóton. (A férjét hét évvel túlélő Szántó Piroska élete végig tartott a szobája falán egy bekeretezett példányt a Lengyel-féle fotósorozatból. Nem lehetett féltékeny, hiszen tudta, hogy az a Vas István, akivel több mint három évtizedet élt együtt, nem létezett Nagy Eti nélkül.) És ahogy Réz Pál, Vas köteteinek szerkesztője a Szépirodalmi kiadóban, a közelmúltban felhívta rá a figyelmet: tulajdonképpen az utolsó önéletrajzi kötet, az Eti halálát követően induló regény címszereplője is Nagy Etel: Azután.

Egy vételi megbízás 1821-ből: Esterházy és Mozart

Az „utolsó európai hűbérúr”, Esterházy Pál vételi megbízást adott Varjú Elemér múzeum igazgatónak, hogy nevében licitáljon négy Mozart-relikviára Budapesten. A szóban forgó sziluetteket a zeneszerző Esterházy Miklósnak dedikálta, eszerint tehát nemcsak Haydn, hanem Mozart is pártfogoltja volt az arisztokratának.
A Münchenből 1921. február 7-én érkezett távirat címzettje dr. Varjú Elemér, a Nemzeti Múzeum igazgatója. Szövege:
kerem a javasolt negy Mozart relikviat szamomra okvetlenuel megvenni. esterhazy pal herceg
Nem véletlen, hogy a herceg érdeklődött a nevezett tétel iránt, hiszen a Mozart által megszólított pártfogó a felette hét generációval született Esterházy Miklós, a sziluettek készítője pedig annak leánya, Esterházy Mária. Az Állami Árverési Csarnok katalógusa szerint a fekete papírból kivágott, és fehér lapra ragasztott négy „silhuet” Mozart sk. soraival és aláírásával szerepelt február 11-én, az 1265. számú tételként. Az első kép Mozart apját ábrázolja a következő kézirattal: „Contrafactur meines Vaters Leopold Mozartt, gefertigt von den Prinzessin Esterházy bei meinem Concerte im Hause ihrer Eltern. Mozartt.” (Apám, Leopold Mozartt árnyképét Esterházy hercegnő készítette, a szülei házában tartott koncertem idején.) A másik egy férfiportré ezzel az aláírással: „Mein Conterfeit von Prinzessin Esterházy angefertigt. Mozartt.” (Az én képmásom, melyet Esterházy hercegné készített. Mozartt) A harmadik Esterházy herceg mellképe, alatta Mozart írása: „Mein edler Gönner und Protektor Fürst Esterházy. Mozartt.” (Pártfogóm és támogatóm Esterházy herceg. Mozartt) A negyedik kissé karikatúraszerű kép alatt: „Die gute, geistvolle Fürstin Esterházy von der Prinzessin erzeu…” (A sor vége hiányzik. A jó, szellemes Esterházy hercegnő az ifjú hercegnő által…)
A relikviák felbukkanása már csak azért is izgalmas lehet a kutatók előtt, mert Esterházy Miklóst (1714-1790) korábban Haydn pártfogójaként ismerték, Eszterházán felépült palotájában élt és dolgozott 1761 és 1790 között a zeneszerző és karmester. Mozart dedikációi alapján azonban úgy tűnik, hogy az ifjú osztrák zeneszerző is játszott a családnál, akiket ezek szerint támogatójaként és pártfogójaként tartott számon. Az árnyképek készítője Esterházy Mária, E. Miklós és Weissenwolff Erzsébet leánya, aki 1739-ben született, de nem 1794-ben hunyt el, ahogy a katalógus állítja, hanem 1810-ben. Férje II. Grassalkovich Antal volt, portréjuk ma is látható a Gödöllői Kastélyban. Az árverésen szerepelt sziluettek keletkezési idejét 1781-re teszik Varjú Vilmosék.
A tételek igen magas összegért, 4 ezer korona kikiáltási áron szerepeltek a katalógusban. Azt nem tudjuk, hogy sikerült-e az ifjú, mindössze 20 esztendős Esterházy Pálnak megszereznie a képeket, tudta-e teljesíteni kérését Varjú Elemér (1873-1944), aki egyébként a katalógus bevezetője szerint – Hoffmann Edith-tel együtt - szakértőként is közreműködött az árverés anyagának összeállításában, a tételek meghatározásában.
Esterházy Pál 1891-ben született Kismartonban. Tanulmányait Bécsben, Münchenben és Budapesten végezte, államtudományi doktori címet szerzett a jogi fakultáson. Hatalmas birtokokat örökölt (26 vár és kastély, 60 község és 414 falu), melyek egy része Trianon után Ausztriához került. Tehetségesen kezelte birtokait, húsfeldolgozó üzemeket alapított szerte az országban. Nemcsak vásárolta a műkincseket, de művészeti díjakat, ösztöndíjakat is létrehozott. Ö finanszírozta az Eszterházán felállított Haydn-dombormű és a kismartoni Haydn-síremlék elkészítését. Születési jogon országgyűlési képviselő volt. 1944-45-ben a budai vár alatti villájába fogadta a bombázások miatt otthontalanná vált svájci követség egyik hivatalát, melyet Harald Feller vezetett. A ház nagyon sok zsidó menekültnek adott menedéket, a háború után pedig zsidó árvák egyházi intézményekben való elhelyezését és ellátását támogatta.
A háború utolsó napjaiban megismerkedett Ottrubay Melindával (1920), az Operaház prímabalerinájával, egy magas rangú pesti bíró és középbirtokos lányával, akit 1946-ban feleségül vett. Bár rendelkezett osztrák útlevéllel, mégsem hagyta el az országot. 1948-ban a Mindszenty-per negyedrendű vádlottjaként államellenes tevékenységért és deviza bűntettért koholt vádak alapján 15 év fegyházra ítélték (a halálbüntetést enyhítették!), egyes források szerint Recskre került, feleségét kitelepítették. A történészek szerint példája elrettentésül szolgált a „régi rend” képviselői számára, hogy mondjanak le restaurációs terveikről. Természetesen összes vagyonától és politikai jogaitól is megfosztották. (A rendszerváltási idején rehabilitálták, de csak az államellenes összeesküvés vádja alól mentették fel.). 1956. október 30-án kiszabadult, egyik, a megtorlás idején született jegyzőkönyv („fehér könyv”), és Marosán György visszaemlékezései szerint november első napjaiban bement a Parlamentbe, kifejezetten a régi, háború előtti rendszer visszaállításának céljával. A forradalom után először Ausztriába, majd Zürichbe távoztak, ahol élete végéig, 1989-ig élt, és ahol Ottrubay-Esterházy Melinda a mai napig lakik. A burgenlandi birtokok kezelését az özvegy alapítványokra bízta, ezek az alapítványok nemcsak a nemzeti park és a kismartoni kastély fenntartását, de kulturális célokat is szolgálnak. A közelmúltban rendelkezett arról, hogy a fertődi kastély helyreállítását magánvagyonából 70 ezer euróval támogatja, és a kastélyban létrehoznak egy lakosztályt a család magánhasználatára.
2005-ben egy innsbrucki kiadó (Studien Verlag) megjelentette a Paul Esterházy 1901-1989. Ein Leben im Zeitalter der Extreme (Sorsfordító idők tanúja) című kötetét. Ebben magyar és osztrák történészek elemzik Esterházy fordulatokban gazdag életútját. Karsai László az 1944-45-ös német megszállás alatt tanúsított áldozatkészségéről, Gergely Jenő a Mindszenty-per előzményeiről és lefolyásáról ír. A kötet ismertetője nem feledkezik meg az Esterházy család több évszázados műpártoló és kulturális tevékenységéről, a költő és zeneszerző Páltól (1635-1721) egészen a német Béke-díjat elnyert Péterig.

Kortárs bukta - mi lesz a magyarral?

Voltak, nem is kevesen, akik az elmúlt 2-3 évben valamilyen furcsa okból kifolyólag (spekuláció? polgárpukkasztás? miért is ne?) több tízmillió dollárért/fontért/euróért vettek kortárs műveket a világ nagy árverező házaiban. Akinek pénze van, bármit tehet vele, de talán kellett volna gondolkodni, hogy tényleg biztosan ér-e egy jól maketingelt mai festősztár annyit, mint Cézanne, Matisse és a többiek. Mert lehet, hogy valaha fog, de erre csak beláthatatlan mértékű esély van, így pedig végképp nem lehet remek üzleti fogásnak tekinteni a kortárs vásárlást.
Hogy a "kortárs lufi" kidurran, azt a világ legnagyobb gyűjtői közül azok már hamar megmondták (lásd Eli Broad), akiket nem fertőzött meg a hisztéria, és józanul csak azokra költötték a milliárdjaikat, akiket a legbennső meggyőződésük szerint meg akartak vásárolni. (Nem azokra, akikről azt mondták, hogy vásárolják meg.)
Aztán jött a válság, és az egész jelenlegi műtárgypiacot meghatározó visszaesés kétszeresen érintette a kortárs eladásokat - egyelőre külföldön, mert csak ott működik a piac az év első hónapjaiban. (A galériások amúgy rettenetesen örülnek, mert a primer kereskedelem - a művésztől a galériába, onnan a gyűjtőhöz - nem szállt el eddig sem, csak a szekunder - művész-galéria-gyűjtő-kereskedő-gyűjtő), és ők már rég megmondták, hogy...
Már csak az a kérdés, hogy anyaghiány miatt a kortársakhoz átcsábított magyar gyűjtők most mit fognak tenni. 1. Nem hat rájuk a külföldi trend, és változatlanul költenek a kortársakra. 2. Visszatérnek a jó öreg Szőnyihez, mert benne sosem fognak csalódni. 3. Visszatérnek, de előbb visszakövetelik a kortársakra kiadott pénzüket, mondván, hogy behúzták őket a csőbe. 4. Soha többé nem mennek a Falk Miksa utca közelébe.
Áprilisban kiderül. Mármint ha kevessé lehet manipulálni az árakat. De van egy szint, ami után már nem lehet.

Ismeretlen Kosztolányi?

Ismeretlen Kosztolányi-írásokat közöl a Budapesti Negyed - olvashatjuk a híradásokban.
Ám kiderül, hogy az ismeretlen írások - miként a cikk is utal rá - megjelentek a Pesti Hírlapban 1916-ban.
Akkor tényleg ismeretlenek?

Az ismeretlen írás vagy kézirat publikálatlan, vagy teljes egészében, vagy egy publikált szöveg olyan változata, mely nem volt eddig ismert a kutatók előtt. Ami lejött egy lapban, az legfeljebb elfeledett lehet.

Nem mindegy!