A zenei gyűjtésről

Kevesen tudják, hiszen –főleg idehaza – nem tartozik a legpopulárisabb műfajok közé, a zenei autográf a kéziratpiac legdrágább szegmense, egy neves zeneszerző saját kezű kottája, valamely művének munkapéldánya drágább minden kéziratos versnél, legyen bárki is a szerzője.
Azért is meglepő, hogy Magyarországon csak viszonylag keveseket érintett meg a zenei gyűjtés, mert ez a műfaj a kettő egyike (a másik a fotó), amelyikben a magyar alkotók művészeti és anyagi szempontból is a nemzetközi piac élvonalába tartoznak. A nagyobb árveréseken Beethoven, Chopin, Puccini mellett Liszt Ferenc és Bartók Béla állandó szereplők, de esetenként találkozhatunk Dohnányi Ernő, Ligeti György vagy Kurtág György nevével.
Maga a zenei gyűjtés viszonylag új szegmens, a nemzetközi szakirodalom is csak a 30-as évektől tekinti önálló és figyelemre méltó műfajnak. Ebben nyilvánvalóan kiemelt szerepe van Stefan Zweig írónak, aki amellett, hogy minden idők talán leggazdagabb zenei magángyűjteményét állította össze, papírra vetette hitvallását és elkötelezettségét a kéziratos kotta mint a zenei alkotást legjobban kifejező médium mellett. Négyezer darabos kéziratgyűjteményének zenei anyaga ma a British Library egyik legfontosabb szekciója. Az osztrák író legkedvesebb zeneszerzője Mozart volt, tőle öt levelet és tizenegy kottát őrzött (ennyi fél évszázad alatt sem fordul elő a teljes nemzetközi piacon), de hasonlóan gazdag kollekciót állított össze Wagner és Schubert munkáiból is.
Jóval kevesebb első kiadású kotta maradt fenn, mint amennyi regény vagy verseskötet, hiszen olyan kisebb példányszámú „szakkiadványról” van szó, melyre a zenében nem jártas utód, örökös többnyire már nem tartott igényt. Éppen ezért aki kottagyűjtésbe fog, még a biztos anyagi bázis sem elég ahhoz, hogy kincsekhez jusson. A kéziratok esetében viszont éppen az ellenkezője igaz: ha talál is kuriózumot, megvásárláshoz jóval több pénze lesz szüksége, mint amennyi egy verskézirathoz elegendő lenne. Éppen ezért itt már nem elsősorban a „muzsikusok”, hanem a tehetős gyűjtők jöhetnek szóba, akik e műfajban nem a zene iránti szenvedélyt, hanem általában a minőségi műtárgy megszerzésének lehetőségét és egyfajta tezaurálási módot látnak. Ugyanakkor az aprógyűjtők is találhatnak pénztárcájuknak megfelelő tárgyakat: plakátokat, meghívókat, belépőjegyeket, vizitkártyákat. (A dedikált fotó már az értékesebb kategóriába tartozik.) Bizonyos, hogy az általános műveltségnél alaposabb tudást igényel.
A Fine Books and Collections magazin idén nyáron összeállítást közölt a zenei gyűjtés múltjáról és jelenéről. A nemzetközi piac szakértői úgy vélik, hogy a páratlan áremelkedés csak bizonyos területeket érintett, így a nagyon régi, középkori zenei dokumentum (pl. a kottát is tartalmazó kódexlap), illetve néhány kiemelten népszerű zeneszerző kéziratos anyaga lett az eddigieknél jóval drágább. Ugyanakkor a késő 19. századi, kora 20. századi első kiadású kotta (Brahms, Debussy, Liszt, Ravel, Satie, Schubert stb.) sokak számára még mindig elérhető, ráadásul szép is, címlapjukra többnyire igényes és tetszetős grafika került. Érdemes tematikus gyűjteményt felépíteni, valamely zeneszerzőre, műfajra vagy korra helyezi a hangsúlyt. Emellett lehet kezdeni kortárs zenével, mert ez még mindig olcsóbb, mint ha valaki az ünnepelt klasszikusokat próbálja megszerezni.
A zenei csúcsárak 80-100 ezer font fölött vannak, a kirívóan értékes dolgok 400 ezer font fölött kezdődnek, de ezekből két-három évente jó ha egy tétel indul. A piac legerősebb szereplője a Sotheby’s, zenei árveréseit még a világ legnagyobb forgalmú aukciós háza, a Christie’s sem tudja felülmúlni. Beethoven IX. szimfóniájának tisztázatát (a nyomdai kiadáshoz készült végleges változat kézirata) 2,3 millió fontért árverezték el 2003-ban. Ennél jelentősebb zenei kéziratot nehéz elképzelni, mely ráadásul még magánkézben van, így nem kizárt, hogy belátható ideig nem lesz ennél magasabb ár a piacon. Beethoven más autográfjaiért is adtak már egymillió font fölött, míg a rövidebb életet és – mennyiségét tekintve – kisebb életművet magáénak tudó Mozart rekordja 751 ezer font – ez a Figaro házassága utolsó jelenetéből származó 10 oldalnyi kéziratos kotta ára volt 2007-ben. Hasonlóan ritkák Chopin autográfjai, esetében az Asz-dúr tarantella 7 oldalas kézirata volt eddig a legdrágább, 409 ezer font két évvel ezelőtt.
A magyar zeneszerzők közül Liszt Ferenc van jelen a legtöbb dokumentummal a nemzetközi piacon, utazásai során szinte beterítette Európát leveleivel, fotóival és kézirataival. Az értékesebb kéziratos kották 30-40 ezer fontért mennek az árveréseken, Bellini Normájához készült variációja (49 oldal!) 42 ezer fontért kelt el egy 2002-es londoni aukción. Bartóktól kotta a legritkább esetben kerül elő, inkább fotókra és levelekre lehet licitálni. Kodály pedig mindössze egyszer bukkant fel az elmúlt tíz évben: a Nyári este című dal eddig ismeretlen, kiadatlan 1929-es változata 22 ezer 500 fontért cserélt gazdát 2008 decemberében.