Egy Munkácsy-tárlathoz képest mérsékelt (média) érdeklődés mellett megnyílt a leghíresebb, legdrágább, legcsodáltabb magyar művész, Moholy-Nagy László kiállítása az MNG-ben.
Sajnos éppen annyira nem tekinthető "magyar" festőnek (az sem nem volt igazán), mint amennyire a tárgyalt korszakban (1916-1923) nem is alkotott nagyon - így fordulhat elő, hogy a háromszáz tételes megatárlaton alig van M-N L mű. Nem úgy Bortnyik, Mattis-Teutsch, Tihanyi, sok-sok Uitz, egyszóval Kassák-kör, aktivisták tömegei, képben, fotóban, újságban.
A kiállítás címében olvasható "újraértelmezés" lényege (Botár Olivér így gondolta?), hogy M-N L mint a magyar aktivizmus része jelenik, meg, amiből a legrövidebb idő alatt kinőtt, az emigránsok bécsi szállásáról villámgyorsan Berlinbe caplatott, ahonnan soha többé nem tért vissza a többiekhez. Ügyesen meglátta, hogy szegény, nyelveket nem bíró, lelkes, de kevéssé nemzetközi arc Kassák helyett sokkal inkább a Bauhausban és a Der Sturmban van a kakaó, inkább Maleviccsel töri a fejét a legújabb manifesztumokon, mint például Bortnyikkal.
(Bortnyik remek példa, hogyan válik a zseniális forradalmárból szépészeti művész (30-as évek), majd gyomorforgató igazgató úr, Rákosi alatt.)
Szóval kevés jut M-N L-ból a kiállítás látogatóinak, de ez is több, mint amennyit valaha Magyarországon... Sokféleségéből nagyszerűen megismerhető a "kaméleon", akitől El Liszickijék falra másztak Berlinben: M-N olyan zseniális volt, hogy ha az egyikük kitatált valamit, amíg a megvalósításon dolgozott, M-N már meg is csinálta. Mindegy volt, hogy Dada vagy konstruktív, lito vagy fotó. Neki minden ment.
M-N a mienk.
