Radnóti és a szigorú szerkesztők

Ismeretlen Radnóti-kézirat került elő a közelmúltban: a költő egyik legismertebb verse, A „Meredek út” egyik példányára itt még más címmel és az apró, de emlékezetes irodalmi vitát kiváltó, a kinyomtatott változatban már nem szereplő szóval olvasható.
„Éjjel. Vas Pista mutatja a Szabadságban a Ny[ugat]. szeptemberi számát. A «Meredek út« egyik példányára c. versem van benne. – tönkretéve! Az utolsó sor: Mert maga még sosem ölt – helyett: mert maga sosem ölt. Rettenetes ez, nem érdemes verset kiadni.” – írja naplójában Radnóti Miklós, 1939. augusztus 31-én. A vers utolsó sorából a „még” szót Gellért Oszkár húzta ki, Babits Mihállyal egyetértésben, de a szerző tudta nélkül, mert – ahogy Gellértet idézi a napló, „súlyosabban esik és a még különben is zavart. Ma még nem, de esetleg holnap igen?” Radnóti napokkal később még mindig azon kesereg, hogy „tönkre van téve a daktilusz”, holott a társaságában ülő irodalmárok mindegyike, Vas, Bálint György, Cs. Szabó László és Halász Gábor egyetért a szerkesztők döntésével. Nekik több bajuk van a harmadik versszak utolsó sorában leírt „szöszöskével” („és a pipacs szöszöske szára zöld”), a negédes, gyermeteg jelző az, amit kortárs kritikusai és az utókor irodalmárai Radnóti gyengéjének tartanak. Cs. Szabó a napló szerint idegennek érezte a kifejezést, és Vasnak már Radnóti halála után, 1946-48 körül írt, de csak a közelmúltban (Holmi, 2009/6.) publikált esszéjében is a „szöszöskét” hozta példának a „pepecselő jelzőkre”, melyek „gyakran a legkomolyabb szakaszok hatását semmivé teszik”.

A vers 1939. június 1-jén született, a Nyugat szeptemberben közli, kötetben pedig csak a posztumusz Tajtékos égben jelent meg 1946-ban, azonban minden almalommal az ismert címmel és nem azzal, amit a jelen kézirat tartalmaz („Ajánlás. Egy kiadói elszámolásra”) Az említett kiadó bizonyára a Cserpéfalvi, mely a Magyar Bibliophil Társaság díjat is kiérdemlő Meredek út kiadója, egyben ezekben a nehéz hónapokban a költő egyik legfontosabb munkaadója. (A kötetet nyomdai munkálatait a Kner nyomdában végezték, a tipográfia a cégvezető és felejthetetlen könyvművész, Kner Imre tanítványa és unokaöccse, Haiman György munkája. A Radnótit és egyetemi társait tagjainak tudó Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma vezéregyénisége Buday György grafikus volt, Knerék állandó munkatársa.) Cserépfalvi Imre visszaemlékezéseiben külön fejezetet szentel Radnótinak, aki már a harmincas évek elejétől állandó látogatója volt a kiadó Váci utcai üzletének. Az évtized közepétől részt vett a kiadó munkájában, egy ifjúsági sorozat szerkesztőjeként, fordítóként, és József Attila költői hagyatéka feldolgozójaként. A József Attila-életműsorozat első darabját, Galamb Ödön Makói évek című memoárját lektorálta, a kötet második fele pedig a költő hátrahagyott verseiből közöl válogatást, Radnóti szerkesztésében. Utoljára 1943 karácsonyán találkoztak, Cserépfalviék Kati lánya József Attila verseket szavalt a Radnóti házaspárnak.
A „kiadó elszámolást” jelképes eljárásnak, gesztusnak tekinthetjük Radnóti részéről, hiszen neki nem a baloldali írókat a végsőkig támogató Cserépfalvival, hanem a kíméletlenül szűkülő lehetőségekkel volt problémája – csak heteket, néhány hónapot tölthetett otthon két munkaszolgálat között, önálló kötetre már nem volt lehetősége, a költőknek sokáig munkát adó rádióból a numerus clausus több írótársával együtt kiszorította. A vers jól jellemzi az üldöztetését halála pillanatáig költőként és nem zsidóként elszenvedő Radnótit. Érdemes megint Vas Istvánt idézni: „Radnóti ezt a megoldást választotta, olyan kitartással, mely tán kényelmességből fakadt is, hősiességbe torkollt”.