Vas István és a „nehéz szerelem”

Vas István születésének századik évfordulóját egy olyan könyvvel ünnepeljük, melynek maga is szerzője, de rajta kívül még Radnóti és Szentkúthy; költészet, próza, esszé, mozgásművészet és fotóművészet egyben. Egy magyar táncosnő – Nagy Etel emlékére.
Vas István ismert, sokat idézett bon mot-ja szerint „Isten előtt tíz évig, négy évig az emberek előtt is” felesége volt Nagy Etel, Kassák Lajos nevelt lánya, a Cserépfalvi által 1940-ben kiadott kötet címszereplője. Eti alakját nemcsak ez az antikvár árveréseken igen ritkán előforduló vékony kötet örökíti meg, de főszereplője Vas István Nehéz szerelem című regényfolyamának is. (Sőt, Déry Tibor Befejezetlen mondatában is kapott helyet.) Nem véletlenül, hiszen nem kevesebb szerep jutott neki a három évvel fiatalabb költő életében, mint hogy kitárta előtte a gyárigazgató fiaként meg nem ismerhető világ kapuját és elhozta a lobogó szerelem érzését. A zsidó úrifiú és a magyar paraszti ősöktől származó lány a később mindkettőjük számára ellenséggé váló Kassák nélkül nem találkozhatott volna: a fiatal költő akkor még az avantgárd atyját tartotta mesterének, Eti pedig maga is részt vett a Munka-kör tevékenységében, bár kelletlenül ugyan, de fellépett az anyja, Simon Jolán vezette szavalókórus előadásain. Kassák Bulcsú utcai lakásában látták egymást először, az igazi találkozásra 1929-ben Bécsben került sor, ahol mindketten tanultak, Vas viszonylagos jómódban, Eti pedig meglehetős szegénységben. Szakításoktól és kibékülésektől mozgalmas kapcsolatukban ugyanazt az utat járták be, az avantgárdtól a klasszikus művészetig (egyikük Bach és a magyar népdal felé, másikuk Vörösmarty és Catullus felé), eltávolodva a Munka-körtől, a szigorú és despotizmusra hajlamos Kassák hatásától.
Nagy Etel 26 éves volt élete első önálló táncestjén és 31 éves az utolsón. 1937 nyarán jelentkeztek az első tünetek, fejfájását az orvosok akkor még hisztériának vélték, majd diagnosztizálták az agydaganatot. Még ki tudott békült anyjával, aki nem sokkal később öngyilkos lett, 1939-ban pedig Eti is elhunyt.
Egy táncos életműve fennmaradt mozgókép nélkül szinte rekonstruálhatatlan. Ezzel a keserű igazsággal száll szembe az emlékkönyv hónapokkal Eti halála után, hiszen azok szólalnak meg, akik látták őt táncolni, és akik képesek az élményt a lehető legérzékletesebben rögzíteni, ki versben (Radnóti Miklós Ősz és halál, Hajnal Anna Ezüstös szép ruhában címmel), ki prózában (Boldizsár Iván és Szentkúthy Miklós). De Eti három írása is szerepel a könyvben, a modern tánc gyökereiről, orosz balettről, Isadora Duncanről, a test viselkedéséről és a táncosnő szerepéhez való viszonyáról. Ki tudja, talán idővel elkallódtak volna. És szemtanú a kötetről a Nyugatban megemlékező Bálint György, aki így ír: „Mozdulatai leváltak róla, túlélték és tovább rezegnek néhány száz vagy néhány ezer ember tudatában”. Számunkra, akik nem tartozhatunk a néhány száz vagy néhány ezer ember közé, fennmaradtak a nagyszerű nyomdász és tipográfus, Lengyel Lajos – maga is a Munka-kör tagja – fotósorozata, melyből a kötet is válogat.
Eti sok szempontból kitörölhetetlen maradt Vas életében, hiszen a megözvegyült költő egy darabig még „árja párjaként” mentesülni tudott a munkaszolgálattól, az új szerelem, Szántó Piroska (a harmadik feleség) pedig 1944-ben Nagy Etel papírjaival bujkált Bajóton. (A férjét hét évvel túlélő Szántó Piroska élete végig tartott a szobája falán egy bekeretezett példányt a Lengyel-féle fotósorozatból. Nem lehetett féltékeny, hiszen tudta, hogy az a Vas István, akivel több mint három évtizedet élt együtt, nem létezett Nagy Eti nélkül.) És ahogy Réz Pál, Vas köteteinek szerkesztője a Szépirodalmi kiadóban, a közelmúltban felhívta rá a figyelmet: tulajdonképpen az utolsó önéletrajzi kötet, az Eti halálát követően induló regény címszereplője is Nagy Etel: Azután.