Tavaly év végén egy filatéliai (!) árverésen bukkant fel (pontosabban bújt meg) két Karinthy Frigyes kézirat, melyek túl azon, hogy az életmű kevésbé feltárt darabjai, utóbb kiderült, hogy Kosztolányi Dezső szerkesztői jegyzeteit is magukon őrzik.Miután a Nyugattal 1912-ben szakított, Hatvany Lajos nem tett le arról, hogy ismét saját lapja legyen. 1917-ben megvásárolta a közel hét évtizedes működése után csaknem teljesen elszürkült Pesti Naplót, addigi szerkesztőségét a Nyugat szerzőivel cserélte le, illetve duzzasztotta fel. Elsősorban jótékony céllal maga mellé vette a folyton beteg és szegény Tóth Árpádot, de szerkesztőnek elsősorban az ekkor már „brand”-nek sem rossz Karinthyt és Kosztolányit tette. Szerződtette még többet között Kaffka Margitot, Szini Gyulát, a külsősök között Szép Ernő, Szomory Dezső, Babits Mihály, Bródy Sándor, sőt, Ady Endre neve is felbukkan, a konzervatív olvasók igényeit pedig Harsányi Zsolt, Szomaházy István, Tormay Cécile elégítette ki. Az akkori viszonyok között példátlan felszereltségű, színvonalas politikai, gazdasági, kritikai rovattal rendelkező napilapban ugyan megjelenhetett az irodalom, ám Hatvanyban bizonyára égett a vágy, hogy visszavágjon egykori lapjának, és egy ellen-Nyugatot indítson. (Miután túladott a Nyugat kiadó részvényein, ebben az időben a Pallasba is bevásárolta magát.) A Pesti Naplóban már 1917 végén beharangozta, 1918. január 10-én pedig meg is jelentette a csaknem könyv formátumú Esztendő című folyóiratot, melynek impresszumában három név állt: a főszerkesztő Hatvanyé és a két szerkesztőé, Kosztolányié és Karinthyé. A szerzők szintúgy a Pesti Napló kollégái közül kerültek ki.
A most előkerült két kézirat az Esztendő folyóiratban, méghozzá egyazon számában (1918. április) jelent meg. Az egyik Karinthy új, még nem befejezett regényének első része, mely itt még az Utazás Capelláriába címet viselte, 1921-ben már Capillária címmel látott napvilágot könyv formájában. A regény tulajdonképpen egy Gulliver-parafrázis (akárcsak előző regénye, az Utazás Faremidóba), attól a Karinthytól, akinek nevéhez fűződik az első teljes magyar Gulliver-fordítás is. A Capilláriát tehát 1918 áprilisában kezdte közölni az Esztendő, egészen októberig – ekkor hunyt el spanyolnátha következtében Judit Etel, Karinthy első felesége, így az író egy darabig képtelen volt a regénnyel foglalkozni.A kézirat első oldalán jól láthatók Kosztolányi zöld tintás megjegyzései, a cím, a bevezető és a szövegtörzs tördelésére vonatkozóan, valamint a címben és a bevezetőben is javít: „Capelláriában” helyett „Capellariában”-t ír. Az autográf utolsó, nyolcadik oldalán pedig a szerző végszavát („Folyt. köv”) módosítja ekképpen: „Folytatása következik”.
A másik írás is az Esztendő ugyanezen számában jelent meg, méghozzá a Napló rovatban: „Zarathustra is idei színházi szezonról”. Karinthy ezzel ugyancsak egy sorozatot akart útjára indítani, ám csak két rész lett belőle: ez, illetve a folyóirat következő számában publikált „Zarathustra a magyar futurista irodalomról”. Nietzsche Zarathustrájának patetikus modorában született írások valójában jegyzetek, az előbbi a pesti színházról, az egy hónappal később közölt pedig az avantgárd irodalomról, Karinthy sziporkázó humorával. („Ha költészetről esik vala szó, azt szokták vala mondani: Babits az egy hideg formaember, versötvös, Babitsnak nincs szíve, ellenben az a jelenet a Farsangban, amikor a férfi azt mondja: a szádat, a szádat akarom, a forró, piros szádat, és az a jelenet, mikor a Táncosnő azt mondja a hogyhíjjáknak, tépd, tépd a testem, és mikor a nagyherceg azt mondja Annának, magát akarom, száját, a forró, piros fogát akarom; – az költői, mert az életdolog, vérzés, szívdolog, barátom.)
Ezen a kéziraton is megtalálhatók Kosztolányi szerkesztői megjegyzései, például a rovatcím (Napló) és a lap szélén a szerző neve, ami egyébként lemaradt az írás végéről.
Az Esztendő utolsó száma 1919 februárjában jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése