Vajon létezik olyan objektív becslés a műtárgyak világában, mely figyelem nélkül hagyja a műtárgy érési idejét, ami egyszersmind garanciát nyújthat az esztétikai és anyagi értékre? Vagyis: nem szükséges kivárni, hogy a művész vagy alkotása milyen helyet foglal el a művészettörténetben? Mert csak ebben az esetben fogadható el, hogy a kortárs és a klasszikus akár egyforma értéket képviselhet, függetlenül attól, hogy az utóbbi helyét már monográfiák, albumok tömkelege kijelölte. Az előbbiét pedig csak a galériása.
Másik nézőpontból: a mű kvalitását, a művész tehetségét nem az dönti el, hogy életben van-e, tehát igenis lehet éppen olyan drága egy kortárs alkotás, mint a rég elhunyt festő munkája, amennyiben minősége annak megfelelő.
A kérdés azért fontos, mert napjaink nemzetközi műtárgypiacán néha már arcpirító összegeket fizetnek a közelmúlt vagy a jelen művészetéért, némileg megalázva ezzel Cézanne-t vagy Gauguint, akik jó, ha tizedét érik az impresszionista árveréseken. Sosem volt drágább a kortárs művészet, mint a klasszikus. Ha a bátor vevők csak pénzt mosnak vele, akkor mindegy. Ha pedig rábeszélték őket a tanácsadóik, akkor előbb-utóbb valakinek elvágják a torkát.
Ha valaki azt gondolná, hogy alábecsülöm a kortás művészetet, akkor téved. Mindössze attól tartok, hogy a vevők bizonyos árképző tényezőket figyelmen kívül hagynak, márpedig a műkereskedelem több száz éves történetében ezek az árképzők mindig működtek. A műkereskedelem üzlet, az üzlet pedig nem lehet posztmodern.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése